Hol kormányban, hol ellenzékben

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Beszélgetés a szegedi MSZP elnökével, Kozma Józseffel

Újraválasztását követő sajtótájékoztatóján Kozma József, az MSZP szegedi szervezetének elnöke úgy nyilatkozott, hogy a tisztességes politizáláshoz párbeszéd kell. A szocialista országgyűlési képviselővel, a Csongrád Megyei Közgyűlés ellenzéki frakciójának vezetőjével beszélgettünk, arról, hogyan gondolja a közeledést, mennyire sajátja e gondolat, és egyáltalán, milyen lehetőségei vannak a települési, megyei önkormányzatiságnak az MSZP-kormány komoly megszorításai idején.



– Azt nyilatkozta nemrég, hogy megválasztása után első dolga volt felhívni a Fidesz helyi szervezetének vezetőjét, Gyimesi Lászlót. Sikerült elérnie?

– Igen, és már egyeztetünk egy lehetséges megbeszélésről. De nem szeretnék nagyon a dolgok elébe menni.

– Ezek szerint valóban elindulhat egyfajta érdemi párbeszéd ellenzék és a kormányzó politikai erők között?

– Erre törekszem, legalábbis helyi szinten mindenképp. Hiszen nem valamiféle politikai stratégiának a része kellene, hogy legyen a párbeszéd. Tizenkét évig dolgoztam települési önkormányzatban, és ott akkor működött jól a politika, ha a szereplők szóba álltak egymással. Hajlamosak azonban arra a politikusok, hogy szavazatokban gondolkodjanak, milyen hozadéka van egy-egy kommunikációs fogásnak, jelen esetben az egyik oldal közeledésének a másokhoz. Pedig nem erre kellene gondolni; vitatkozni, beszélni kell egymással. Sajnos országos szinten látok olyan törekvést, ami ezt nem szeretné. Szerintem a Fidesznek mintha felvállalt attitűdje lenne, hogy ne álljon szóba baloldali politikusokkal.

– A közember talán épp azért egyre apolitikusabb, mert egyfolytában a torzsalkodást látja érdemi párbeszédek helyett. Szegeden azonban ellenzéki körök úgy gondolják, hogy a helyi városvezetők vallják magukénak az ön által említett távolságtartás filozófiáját.

– Ha érdemi javaslattal áll elő az ellenzék, akkor biztos lesz párbeszéd.

– Viszont vannak, akik azt mondják, hogy a gazdasági válság hatásaival kapcsolatos közös felelősségvállalása miatt nyit a kormány az ellenzék felé, így csökkentve saját negatív szerepét a kialakult helyzetet illetően. Akkor most ez egy országos nyitás, vagy az ön saját kezdeményezése?

– Mint mondtam, országosan nagyon eltávolodott egymástól a két erő. És a válság kezeléséhez bizony összefogás kell. Nem szavazatokban kell mérni a következményt, hanem tényleg szükséges a párbeszéd. Helyi szinten pedig még fokozottabban, hiszen a város egy jóval kisebb, szűkebb közösség, amely nem engedheti meg magának, hogy elbeszéljünk egymás mellett.

– Többen a Gyurcsány-kormánnyal kapcsolatban önkormányzat-ellenes politikát emlegetnek, hiszen a megszorítások kiemelten sújtják a településeket, megyéket. A Csongrád Megyei Önkormányzattól is egymilliárdot vontak el az idén. Mit tehet egy kormánypárti politikus, miközben meg kell szavaznia a költségvetést a parlamentben, aztán pedig, mint például az ön esetében, be kell ülnie a Csongrád Megyei Közgyűlés ellenzéki frakciójába?

– Amikor az állami költségvetés tárgyalása folyt 2008-ban, a különböző normatívák, a fajlagos támogatási mutatóknak a beállítása is szükségszerű volt. Ez érinti legfőképp az önkormányzatokat. Az iskolákban például kevesebb a gyerek, bár a fajlagos támogatás nem változott, de a normatív támogatás ezért csökkent. Az országban tudjuk, hogy hány százmilliárddal csökkent a költségvetés, és ez érintett egy sor területet, és bizony van, amit kiemelten. Másként a honvédséget, a szociális ellátásokat, és bizony jobban az önkormányzatokat. Ezt a kormány felé két megközelítésből teheti szóvá egy önkormányzat. Vagy több pénzt kér, amire most nincs nagy esély, vagy azt, hogy csökkentsék az önkormányzatok kötelező feladatait, esetleg egyszerűsítsék azokat. Nos, utóbbi megoldásokra vannak törekvések a kormányban.

– És a megye? Hogyan gazdálkodjon, miközben egymilliárddal csökkenti az önök kormánya a támogatásokat?

– A megyével kapcsolatban az a meglátásom, hogy csak a rendelkezésre álló forrásokat kellene szétosztani a feladatok között, nem szabadna növelni a hiányt még több százmillióval, csak azért, hogy többet költhessünk. Amikor a családfő jót akar tenni például, és karácsonykor elmegy felvenni hitelt az ajándékra, akkor kérdés, hogy valóban jót tett-e, miközben jelentősen megterhelte a családi kasszát.

– De itt az is kérdés, hogy mi az a jótét, az ajándék. Mert ha azért vesz fel hitelt az apa, hogy megmaradjon a háza, hajléka, akkor bizony helyesen cselekedett.

– Igen, ezeket az arányokat kell megfogalmazni, hogy mi a feltétlenül szükséges, és mi nem az.

– Maradjunk a szükség fogalmánál. Lázár János, Hódmezővásárhely és Szirbik Imre, Szentes első embere is szóba hozta nemrégiben, hogy szükség van-e egyáltalán a megyerendszerre. Igaz ugyan, hogy mindkét polgármester szeretne intézményt átvenni a megyétől saját városának…

– Bizonyos feladatokat közelebb kellene helyezni az emberekhez. Jó példákat lehet látni például kistérségi szerveződésekben. Itt lehetne ellátni különböző oktatási és szociális feladatokat. Más esetben regionális összehangolására van szükség, itt a régiókat kell támogatni. Például az egészségügyet ilyennek látom. Kórház egy régióban viszonylag kevés van, számuk hét-tíz körül mozog. Ezt a rendszert nyugodtan lehetne regionálisan működtetni. Persze nem úgy gondolom, hogy kiürülne a középszint, amit most a megye lát el. Például bizonyos szociális ellátások fenntartását, mint a fogyatékkal élők intézményeinek működtetését továbbra is a megye látná el. És megyei ügy az oktatásnak egy része, ahol integrációk vannak, a területi integrált szakképző központok például. Az pedig egy másik fontos kérdés – és itt egyetértek Lázárral és Szirbikkel -, hogy kell-e választott képviselők által fenntartott közgyűlés a megyei rendszer működtetésére…

– Végül térjünk vissza Szegedre. Egyfajta közeledésre, párbeszédre a civilek és a pártok között kiváló alkalom lehet a közéletet az utóbbi időben igencsak felkavaró „Lófara”-ügy, melyről a SZEGEDma.hu először számolt be. Egyre több építész, szobrász és közéleti személy, sőt baloldali, MSZP-s politikus is úgy gondolja, hogy a Reök előtti teret a szobor elmozdítása nélkül kellene kicsinosítani. Ön mint egykori kulturális alpolgármester mit gondol erről?

– Én szegedi vagyok, fontos nekem a tér sorsa. A világ azonban átalakul, amikor én gyerek voltam, egészen másként nézett ki a „Lófara”. Szerintem az átalakulása folyamatában az értékeket kell megvédeni, nem az emlékeket, az érzéseket. Így szépült meg a Reök-palota is. Kompromisszumra kell törekedni. Lehet, hogy itt is a párbeszéd kései megindulása miatt dagadt ekkorára az ügy. A városban több szobrot helyeztek arrébb, mindenféle okok miatt. Nem lehet mindent figyelembe venni. Azt remélem, hogy a közérdek fog majd érvényesülni, de itt is az arányt kell megtalálni. Ez egy olyan ügy, hogy ha nagyon akarnánk sem tudnánk felfedezni anyagi érdeket. Presztízsszempontok felmerülhetnek akár a terv készítői részéről vagy annak ellenzői körében. Talán épp ezért vált ilyen hevessé a dolog, mert ez az érdek nélküli meggyőződés igazságérzetté alakult. El vagyunk szokva ezektől a vitáktól…

Előző sztori

Házasság Hete: A házasság öröm és erőforrás!

Következő sztori

Kedd: Ismét Pornográfia a színházban