Basescu kijelentései ellen tiltakozott a Jobbik

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotó: Szalóki Gábor




A román köztársasági elnök kisebbségellenes, soviniszta megnyilvánulásai ellentétesek az Európai Unió elveivel, a wilsoni kisebbségpolitikával – mondták a Jobbik Csongrád megyei és szegedi szervezetének tagjai csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A jobboldali radikális párt képviselői szerint Sólyom Lászlónak meg kellene szakítania Romániával a diplomáciai kapcsolatokat, az EU-nak pedig ki kellene vizsgálnia Traian Basescu kirekesztő politikáját. A román államfő e heti kétnapos budapesti látogatása során egyebek mellett kifejtette: Székelyföldön soha nem lesz területi autonómia.

Sosem lesz területi autonómia Székelyföldön, Románia egységes nemzetállam, mely nem ismeri el a kollektív nemzeti jogokat – fogalmazott hétfőn Budapesten Traian Basescu. Az államfő kijelentése ellen azóta több romániai magyar politikai szervezet és közéleti személyiség emelte föl a szavát.

Csütörtökön a szegedi román konzulátus előtt a Jobbik Csongrád megyei és szegedi szervezete, illetve a Magyar Gárda megyei kapitánya tartott sajtótájékoztatót az ügyben. Ö. Kovács Márton szegedi alelnök a Csongrád megyei Jobbik petícióját olvasta föl. Ebben a radikális párt határozott tiltakozását fejezi ki Basescu megnyilvánulásai miatt, melyek véleményük szerint szembefordulnak az Európai Unió kisebbségpolitikájával, az emberi jogokkal, illetve a népek wilsoni önrendelkezési jogával. Elutasítják a román államfő azon állítását is, miszerint Románia egységes nemzetállam lenne. Követelik az EU kisebbségügyi vezetőitől, hogy vizsgálja ki Basescu hátrányos és kirekesztő politikáját, mellyel a magyar és többnemzetiségű intézményektől pénzeket von el. Míg a román államfő nem kér bocsánatot – vélik -, Sólyom László köztársasági elnöknek meg kellene szakítania a diplomáciai kapcsolatokat szomszédunkkal. A Jobbik követeli továbbá Wass Albert rehabilitációját a Román Köztársasággal szemben, illetve az önálló magyar egyetem létrehozását Kolozsvárott.

Tóth Péter, a párt szegedi és megyei elnöke arról tájékoztatott, hogy a Jobbik idén június 4-étől, a trianoni diktátum évfordulójától a június 10-én esedékes EP-választásokig tiltakozni fog a konzulátus előtt a soviniszta és kirekesztő román politika ellen. Hozzátette: az Európai Parlamentben a Jobbikra, Morvai Krisztinára vár majd a feladat, hogy szembeszálljon a magyarellenes, kisebbségellenes intézkedésekkel. Senkivel sem egyezkednek, aki megbékélést hirdet a soviniszta államokkal – fogalmazott. Az elnök szerint mindenképpen síkra kell szállni a székelyföldi területi autonómiáért, illetve Szerbia uniós csatlakozásának feltételéül kell szabni a Délvidék autonómiáját.

Varga Antal szegedi elnökségi tag azzal egészítette ki az elmondottakat, hogy a magyar diplomáciai súlytalanná vált, mivel nem reagált a nemzetet ért súlyos verbális támadásra. Javasolta Göncz Kinga külügyminiszternek, indítson egyetemi kurzust A magyar diplomácia halála címmel.

A Jobbik képviselői Mucsi Zsolttal, a Magyar Gárda megyei kapitányával együtt a tájékoztató végén megpróbálták petíciójukat – melyhez a Teleki Pál-féle vörös térképet is mellékelték – átadni a konzulátus munkatársainak, ám zárt kapuk fogadták őket.

Előző sztori

Múzeum: Hét főbűn egy performanszban

Következő sztori

Szegedi stadionper – a főjegyző válasza