Közélet

Önkormányzati képviselője lett a Jobbiknak

Önkormányzati képviselője lett a Jobbiknak

2009. január 28., szerda
Önkormányzati képviselője lett a Jobbiknak

Fotó: Gémes Sándor

Csongrád megyében egy önkormányzati képviselőt tudhat magáénak a Jobbik - jelentette be Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei elnöke szerdán a Jobbik Nemzeti Klub és Székházban tartott sajtótájékoztatón. Maroslelén alakult a Jobbiknak szervezete, amelynek a 2006-ban még függetlenként önkormányzati képviselői mandátumot szerzett Kurusa Tibor lett az elnöke.

Tóth Péter (képünkön jobbra)

elmondta: fontosnak tartják, hogy a megyében a lehető legtöbb településen szervezetük alakuljon, illetve hogy az önkormányzatok munkájára minél nagyobb rálátásuk legyen, ez ugyanis összefüggésben áll azzal, hogy a 2010-es vagy esetlegesen az előrehozott választásokon minél több helyen legyen a Jobbiknak képviselete a megyében, illetve a Csongrád Megyei Közgyűlésben.

Kurusa Tibor

(képünkön balra)

kiemelte, fontosnak tartotta, hogy egy olyan kistelepülésre, mint Maroslele is eljusson a Jobbik tevékenysége. Tóth Péter hozzátette: nagy gondot fordítanak arra, hogy a lehető legkisebb településre is eljusson a Jobbik híre, ez ugyanis az alulról való szervezetépítésnek egy fontos momentuma. Tóth Péter utalt a nemrégiben megrendezett ferencvárosi időközi országgyűlési választásra is, ahol a Jobbik ismételten megőrizte a pártok között a harmadik helyet, és a párt erősödése a szavazatok számában is megmutatkozott. Maroslelével egy időben Csanádpalotán is alakult a Jobbiknak szervezete, így a megyén belül Mórahalom és Kistelek kivételével mindegyik városban jelen vannak. Az elnök azt is közölte, országosan hetente nyolc-tíz szervezettel gyarapodik a Jobbik. A szombati szegedi rendkívüli közgyűléssel kapcsolatban Tóth Péter elmondta: nem igazán értették az ülés jelentőségét, hiszen a Fidesznek és az MSZP-nek is van parlamenti képviselete, így a gazdaságot érintő kérdéseket ott meg tudják vitatni. Az elnök szerint inkább a helyi dolgokra kellene koncentrálni, hogy mi történik Szegeden a válság hatására, történnek-e például elbocsátások, vagy jönnek-e új cégek a városba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.