Mars tér: Lesz lakossági közmeghallgatás

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotó: Gémes Sándor

Nyitott kapukat dönget a Fidesz, még a márciusi szegedi közgyűlési ülés előtt lakossági közmeghallgatást tartanak a Mars tér rendezése, illetve az ott található piac sorsának ügyében. Mindezt Vécsey Ágnes, az önkormányzat sajtószóvivője közölte hétfőn a SZEGEDma.hu-val a jobboldali párt frakcióvezetőjének és önkormányzati képviselőjének pénteki tájékoztatójára reagálva.

Mint arról portálunk beszámolt, Hüvös László, a Fidesz szegedi képviselőcsoportjának vezetője és Kohári Nándor önkormányzati képviselő pénteken bejelentették: lakossági közmeghallgatás összehívását kezdeményezik a városvezetésnél a Mars tér rendezése ügyében. Az ellenzéki politikusok szerint a tér, illetve az ottani piac további sorsát illető előkészítések és tervezések a kereskedők és a vásárlók kizárásával zajlanak, ráadásul fennáll a gyanú, hogy a város ismételten sajátos módon szeretne magánkézre játszani értékes önkormányzati vagyont.

A képviselők aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a városvezetésnek a térrel kapcsolatos jelenlegi tervei összezsugorítanák az őstermelők és a tőlük vásárló kereskedők számára legolcsóbb értékesítési lehetőséget jelentő szabadtéri asztalos piacot. Mint mondták, véleményük szerint gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy mindenki elférjen a tervezett fedett nagycsarnokban, ahol ráadásul komoly asztalpénzt és bérleti díjakat kellene fizetniük a kereskedőknek, hiszen nyilvánvalóan rájuk terhelik majd a csarnok fenntartási költségeinek egy részét. Az ezzel összefüggő áremelések pedig érzékenyen érinthetik a piacon vásároló fogyasztókat. Annak veszélyéről is szóltak, hogy ha a jelenlegi rendezvényterületen esetlegesen bevásárlóközpontot létesít egy magánbefektető, az ellehetetlenítheti a Mars téri kereskedőket.

Információink szerint a szegedi közgyűlés március ülésén tárgyal majd a tér építési szabályzatáról és szabályozási tervéről.

Hétfőn délelőtt az önkormányzatnál afelől érdeklődtünk, vajon Botka László polgármester és a városvezetés támogatja-e a lakossági közmeghallgatás összehívására irányuló kezdeményezést. Vécsey Ágnes sajtószóvivő azt közölte a SZEGEDma.hu-val, hogy mint ahogy azt a polgármester a legutóbbi közgyűlésen is kifejtette, igény esetén nem zárkózik el az efféle fórumtól. “A Fidesz nyitott kapukat dönget, még a márciusi közgyűlési ülés előtt mindenképpen megtartjuk a közmeghallgatást” – tájékoztatott.

A fórum pontos ideje egyelőre még nem ismert, de amint döntés születik róla, természetesen közölni fogjuk olvasóinkkal.

Előző sztori

Szmogriadó – péntekig ingyenes a tömegközlekedés Szegeden

Következő sztori

Kedd: Az eltűnt idő nyomában – Krúdy, Márai és a Régi Hungária