Kézilabda-vb: A németek ellen az ötödik helyért


Hatalmas csatában, Császár Gábornak az utolsó percben elért találatával verte a Koreai Köztársaságot a magyar férfi kézilabda-válogatott a horvátországi világbajnokság középdöntőjében, s mivel a szlovákok nem bírtak a svédekkel, együttesünk az előkelő ötödik helyért mérkőzhet.
A keddi nap első találkozóját vívta a magyar és a koreai gárda Zágrábban. A kezdeti periódusban az ázsiaiak uralták a játékot, a mieink mind elöl, mind hátul gondokkal küszködtek.
Fazekas
helyett hamar
Puljezevics
érkezett a kapuba, ám csak lassan ébredezett a piros-fehér-zöld alakulat. Igazából csak a második félidőre állt össze a csapat, s remek végjátékkal sikerült is leküzdeni Koreát. Mivel ezt követően a svédek megtették azt a szívességet, hogy legyőzték Szlovákiát, eldőlt, hogy Magyarország csütörtökön az 5. helyért csatázhat. A nap végére pedig az is kiderült, hogy az ellenfél Németország lesz. Azon a mérkőzésen lép pályára utoljára a magyar válogatott mezében Puljezevics Nenad, a Pick Szeged kapusa.
A középdöntő I. csoportjának 3. körében:Magyarország - Koreai Köztársaság 28-27 (11-14).
A magyar gárdában Puljezevics jól védett,
Zubai
egyszer volt eredményes,
Herbert
és
Katzirz
a védekezésben jeleskedett. További eredmények:
Svédország - Szlovákia 27-26, Horvátország - Franciaország 22-19.
A csoport végeredménye:
1. Horvátország 10 pont (137-118), 2. Franciaország 8 (139-112),
3. Magyarország 5 127-135),
4. Svédország 4 135-140), 5. Szlovákia 3 (124-137), 6. Koreai Köztársaság 0 (119-139).
Az elődöntők párosítása:
Horvátország - Lengyelország, Dánia - Franciaország. Magyarország csütörtökön 15 órakor az 5. helyért mérkőzik Németország ellen.