Egyház

Püspökök és teológusok a Biblia Évéről

Püspökök és teológusok a Biblia Évéről

2008. november 26., szerda
Püspökök és teológusok a Biblia Évéről

Fotók: Gémes Sándor

Lassan végéhez közeleg a Biblia Éve - ez azonban nem jelenti azt, hogy a Biblia jövőre kevésbé lenne fontos, mint most - emelték ki azon a Közéleti Kávéház által rendezett kerekasztal-beszélgetésen, amelynek a Szegedi Református Egyetemi Lelkészség

adott otthont

a Honvéd téri református templomban. Az eseményen a Biblia Évének tapasztalait összegezték a történelmi egyházak püspökei és teológusai.

A a kerekasztal-beszélgetésen a moderátor,

Szalay István Imrényi Tibor

ortodox teológust,

Gáncs Péter

evangélikus püspököt,

Kiss-Rigó László

római katolikus püspököt, valamint a

Bölcskei Gusztáv

református püspököt képviselő

Csoma Áron

lelkipásztort köszönhette.

„Nem csak kenyérrel él az ember..."

Az első kérdésben a beszélgetés résztvevőinek a Szentíráshoz való viszonyára kérdezett rá a moderátor. Imrényi Tibor egy bibliai idézettel úgy válaszolt, hogy a Biblia olyan, mint a mindennapi kenyér, hiszen „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten Igéjével is". Gáncs Péter úgy fogalmazott: a Biblia olyan, mint egy használati utasítás, útmutató az élethez attól, Akitől az életet kaptuk. Csoma Áron hozzátette: minden embernek vágya, hogy valamiféle összefüggést találjon a világban, hogy el tudjon benne igazodni - és a keresztyén ember számára a Szentírásnak van egy ilyen vonatkozása is. Ahogyan olvassuk folyamatosan a Bibliát, visszaköszönnek példák, történetek, régebbi megértések az életünk egy-egy pillanatában, ezért egyfajta rendező elvet jelent a Szentírás. Sokan úgy vagyunk, hogy nagyon sok epizódot, történetet ismerünk a Bibliából, és éppen ezért azt hisszük, hogy ismerjük a Szentírást, és sokszor nem vesszük a fáradtságot, hogy újra- és újraolvassuk, pedig mindig aktuális, személyre szóló üzenetet tartalmaz - hívta fel a figyelmet Kiss-Rigó László. Gáncs Péter utalt arra, hogy igazán egyikük sem tudja, miért pont a 2008-as évet választották a Biblia Évének, egyszerűen szerették volna megszólítani az embereket, hogy a Szentírás olyan érték, amire figyelni kell - mint megtudtuk, német nyelvterületen ennek volt már korábban is hagyománya. Az evangélikus püspök azt is elmondta, bár a kezdeményezést népszerűsítő plakáton csak a katolikus, evangélikus és református egyház aláírása szerepelt, a Magyar Bibliatársulat - mely

külön honlapot

is indított a Biblia Évének -, illetve az ortodox, vagy a csatlakozó kisebb protestáns egyházak révén egy jóval szélesebb hátteret tudhat maga mögött az esemény.

Lehetőség és felelősség

Nem lehet, de nem is kell statisztikaszerű adatokkal, egzakt mérésekkel kimutatni a Biblia Évének eredményességét - mondták a Biblia szakértői. A tapasztalatokról, az év eredményeiről szólva Kiss-Rigó László elmondta: nagyon sok hívő, vallásos ember közelebb került a Bibliához. Gáncs Péter azt is hozzátette, egy lépésnek tekinthető az is, hogy például önkormányzatok - politikai hovatartozástól függetlenül - megtették azt, hogy a területükön lévő oktatási intézmények diákjainak Bibliát ajándékoztak. Ez persze nem old meg mindent varázsütéssel - tette hozzá a püspök. Az egyházak számára ugyanakkor egy óriási felelősség, hogy azt a Bibliát, amely mostmár sokkal inkább az emberek kezében van, mint egy évvel ezelőtt, megtanítsák jól olvasni. Mert a Bibliát lehet rosszul is olvasni, ha nem találjuk meg a lényeget benne - mondta Gáncs Péter.

Hogyan olvasod...?

Csoma Áron elmondta, különböző rendezvényeken, nyilvános bibliafelolvasásokon jó volt megtapasztalni azt, hogy megálltak és odafigyeltek az emberek, és azt, hogy a Biblia együttolvasása közösséget tud teremteni. Gáncs Péter hozzátette: a Biblia tanulmányozása során fontos, hogy legyen egy közösségi kontroll. A Bibliát elsősorban imádkozva lehet olvasni - emelte ki Imrényi Tibor -, nem profán lelkülettel, nem mint érdekes-izgalmas könyvet. Az emmausi tanítványok történetére utalva még azt is hozzátette: az emmausi útról kiindulva kell olvasni a Bibliát, mert ezen az úton válnak az emmausi tanítványok Krisztus-hívőkké: a feltámadott Jézussal való találkozás világítja meg számunkra a Szentírást. Kiss-Rigó László azt is elmondta, a Biblia Éve nem „amíg a készlet tart"-jellegű kereskedelmi akció volt, a Szentírás ugyanolyan fontos volt tavaly, és ugyanolyan fontos lesz jövőre is, mint idén volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.