Lóczi Attila: diadalmenet 1500-tól a maratonig

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor

Fantasztikus őszi szezont tudhat magáénak a 24 esztendős szegedi közép- és hossztávfutó, Lóczi Attila. Menyhárt Zoltán versenyzője három szegedi és egy kecskeméti utcai futóversenyen szakította át elsőként a célszalagot, kiválóan teljesített a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratonon, nemrégiben pedig az 5. Balaton Maraton és Félmaraton viadalon a maraton párban versenyszámban diadalmaskodott edzéstársával, Szelepcsényi Zsolttal. Nyáron nem mellesleg kétszer is megjavította egyéni csúcsát 1500 méteren. A SZEGEDma.hu a sikerek titkának nyomába eredt…

„Miután a 2006/2007-es szezonom nagyjából és egészéből a tanulásról szólt, 2007 szeptemberében összeültünk edzőmmel, Menyhárt Zoltánnal, hogy megbeszéljük: mivel az utolsó év következik az egyetemen a testnevelés-rekreáció szakon, rendkívül sok kötelezettség vár rám, mégis ráfekszünk az élsportra” – kezdi Lóczi Attila, aki 1995 óta foglalkozik atlétikával, s 1999-től sportol versenyszerűen. Széchenyis gimnazistaként a SZVSE-be vezetett számára az út, ahol előbb Szabó Erzsébettel, majd Kelemen Bélával dolgozott együtt, 2005 nyarától pedig Menyhárt Zoltán irányítja felkészülését. (Mint arról a SZEGEDma.hu is beszámolt, Menyhárttal a közelmúltban nem hosszabbított szerződést a SZVSE, így csapatával új egyesületet keres, Lóczi Attila követi mesterét.)

Az óra a legnagyobb és legkegyetlenebb ellenfél

2007 szeptemberétől tehát jöhetett tehát a napi két edzés, sorra követhették egymást az edzőtáborok. Már egy januári fedett pályás felmérőverseny jelezte, a szegedi futó nagyot robbanthat majd, mikor az atléták kiszabadulnak a falak közül. „Az első célállomásunk a májusi veszprémi egyetemi-főiskolai országos bajnokság volt, ahol mindenképpen négy perc alá akartam kerülni. Bár a megelőző hetekben kicsit fáradtnak éreztem magam, s a montenegrói edzőtáborban egy apró sérülést is összeszedtem, úgy indultam neki az 1500-nak, hogy bátor futással bármi összejöhet. 3:58.99-et sikerült teljesítenem, amivel ráadásul harmadikként végeztem az igen erős mezőnyben. Megmondom őszintén, erre nem is számítottam, hiszen én elsősorban mindig az óra ellen küzdök. Tovább fokozta az örömömet, hogy másnap 5000 méteren is egyénit repesztettem 15:55-ös idővel” – beszél az egyetemi-főiskolai bajnokságról a bronzérmes, aki a génjeiben hordozza a sporthoz való kötődést, hiszen édesapja, Lóczi István testnevelő tanár, pro licences labdarúgóedző, bátyja, Péter szintén testnevelő tanár s labdarúgóedző, s féltestvére, Katalin is eredményes atléta.

A veszprémi versenyhez egy érdekes sztori is kapcsolódik. Menyhárt Zoltán közvetlenül az 1500 rajtja előtt odaszólt Attilának, s kért tőle valamit… „Addig mindig órában futottam, s hajlamos voltam száz méterenként vagy körönként odapillantani a karomra. Már felsorakoztunk az induláshoz, mikor Zoli rám kiáltott: órát a földre! Mint kiderült, nagyon bejött ez a húzása, s május óta óra nélkül is versenyzem, így nem megy el annyi energiám a részidők nézegetésével” – nevet.

Csak egy hangot hall meg a tömegből…

A legtöbben talán hajlamosak úgy gondolni, hogy az atlétikában nincs akkora jelentősége az edzői támogatásnak a versenyszituációban, mint például a labdajátékok esetében a szünetek vagy az időkérések okán, ám ez az eset is ennek ellenkezőjét bizonyítja. Másrészről a mester jelenléte mindig kézzelfogható pluszt ad – legalábbis Attila szerint. „Biztonságérzetet, megnyugvást jelent számomra, ha érzem az edzőm figyelmét. A pályaversenyeken Zoli általában 300 méternél helyezkedik el, méri a köröket, s onnan kiabál nekem tanácsokat. Mikor futok, kizárom a külvilágot, csak magamra koncentrálok, s semmit sem hallok meg, az ő hangját viszont igen” – beszél a különleges kapcsolatról.

A júliusi debreceni felnőtt országos bajnokságon tovább sikerült faragni az 1500-as legjobb időből. Az igen kiváló 3:56.63 a nagyszerű hetedik helyezéshez volt elég. A mezőny sűrűségére jellemző, hogy az ötödik és a nyolcadik is 3:56-tal kezdődő időt ért el. A rövid pihenőt követő nyári-őszi felkészülés már a nagy álom, a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaraton jegyében telt.

Maradt a napi két edzés, egyes heteken 120 kilométer volt a penzum. Szeptember és október folyamán három szegedi (T-Home Vivicittá Városvédő Futás, Pick-futás, GLB-futás) és egy kecskeméti utcai futóversenyen állta rajthoz Attila, s egyiken sem talált legyőzőre. Pedig sokkal nehezebb taktikailag jól felépíteni egy ilyen megmérettetést, mint azt hinnénk, hiszen a közép- és hosszútávfutás bizony messze nem arról szól, hogy a sportolók elindulnak, s futnak, ahogy csak bírnak…

Ritmusváltás, helyezkedés, holtpontok: nincs hibázási lehetőség!

„Rengeteg ritmusváltás, helyezkedés, sok kis holtpont, nincs hibázási lehetőség – így tudnám összefoglalni ezeknek a versenyeknek a lényegét. Sokszor persze nem is lehet végrehajtani az előzetes taktikát, így mindenképpen az a leggazdaságosabb, ha az ember saját tempójában fut. Általában előre meghatározom, mikor indulok meg, ám igen nehéz eldönteni, reagáljon-e az ember, ha valaki hirtelen iramot vált. Ilyenkor a másodperc törtrésze alatt el kell dönteni, követem-e vagy sem. A tévedés sem kizárt, hiszen például a az idén egy Szentes és Csongrád közötti 14 kilométeres versenyen elengedtem egy hármast 4 kilométer után. Azt hittem, elfáradnak, erre legközelebb a célban láttam őket” – mosolyog, de hozzáteszi: mindettől függetlenül a hosszabb futásoknál általában az utolsó kilométerek az igazán meghatározóak.

Az „utcák királya” bizakodva várta az október 19-23. között teljesítendő 319,7 kilométeres szupermaratont, s ezúttal sem kellett csalódnia. „Ez a verseny igazán fantasztikus élmény egy futó életében, hiszen az országból mindenki indul, aki közép- és hosszútávfutásban jeleskedik, szurkolunk egymásnak, remek a hangulat a szálláson, szóval: jó kis buli is egyben ez az embert próbáló szupermaraton. A Szegedi Tudományegyetem csapatával a jónak mondható 28. helyen végeztünk összetettben, az egyetemek között negyedikek lettünk, a magyar egyetemek versenyében pedig a dobogó harmadik fokán zártunk társaimmal, Frank Ádámmal, Garamvölgyi Mátéval, Kapitány Zoltánnal és Balla Zoltánnal” – így Attila, aki alig egy héttel ezelőtt Szelepcsényi Zsolttal megnyerte az 5. Balaton Maraton és Félmaraton maraton párban versenyszámát – úgy levezetésképp…

S hogy mik a további célok? Jövőre szeretne lemenni 1500-on 3:50-3:52 környékére, a lehetőség szerint javítana az országos ranglistán elfoglalt 7-8. pozíción, 5000 méteren pedig a 15:30-at ostromolná. Elszántságát nézve nem is lehet kétségünk afelől, hogy ha nem jön közbe sérülés, betegség, sikerülni is fog megvalósítani terveit.

Előző sztori

Tolbuhin tolmácsa – a 20. század szemtanúja

Következő sztori

Per a szegedi önkormányzat ellen egy fesztiváltámogatás adatai ügyében