Tőkéczki László: Gyurcsány Ferenccel nincs miről beszélni

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor

Aki nem képes megérteni, hogy gazdasági válságot megszorításokkal nem lehet megoldani, csak elmélyíteni, az vagy buta, vagy pedig még rosszabb: gazember – mondta a SZEGEDma.hu-nak Tőkéczki László. A történész-politológus – aki csütörtökön a megyei önkormányzat és a POFOSZ szegedi megemlékezésének szónoka volt – 1956 jelentőségéről is beszél interjúnkban, többek között világossá téve: ez az ünnep olyan szimbolikus közösségépítési lehetőség a fiatalság szocializációja, integrálása szempontjából, amit ha a végső soron önveszélyesnek is tekinthető politika elmulaszt, később súlyos árat fizet érte.

– Az 1956-os forradalom évfordulójára való megemlékezés sajnos idén sem elsősorban a tiszteletadásról, a hősök emlékéről szólt, hanem – főleg Budapesten – a szigorú biztonsági intézkedésekről, a kordonokról, a készülő rendzavarásokról. Ön miben látja annak az okát, hogy továbbra sem tudunk méltóságteljesen ünnepelni október 23-án?

– Talán túlzás azt állítani, hogy nem tudunk, hiszen vannak, akik se így, se úgy nem tudnak, ünnepelni, mások így is, úgy is, s mindemellett kialakult az a politikai helyzet, melyben minden bizonyos rövid távú érdekeknek rendelődik alá ma Magyarországon – ez pedig súlyos tévedés! Az összes változási tendencia – így a jelenlegi pénzügyi válság is – arra utal, hogy a rövid távú taktikai-politikai megfontolások az egyre bonyolultabban összefonódó világban – nevezhetjük ezt akár globalizációnak – bukásra vannak ítélve. Egy ünnep olyan szimbolikus közösségépítési lehetőség a fiatalság szocializációja, integrálása szempontjából, amit ha valaki elmulaszt, később nagyon megfizeti az árát. Sajnos egy hajón vagyunk e tekintetben mint magyar nemzet, így mások mulasztását sokan ártatlanul fizetik meg.

1956: a cserben hagyott örökség

– A magyar társadalmat sok esetben sakkban lehet tartani alaptalan vagy valós félelmekkel, s úgy látom, a politikai hatalom október 23-ával kapcsolatban is éppen a félelmek gerjesztésére épít. Teszi ezt talán azért, mert 1956-tal, illetve az előző rendszerben vállalt szerepével kapcsolatos öröksége miatt épp neki van félnivalója…

– 1956 még túl közel van, nagyon sokan élnek, akik testközelből, személyesen voltak részesei az akkori eseményeknek, így – ez általános történeti törvényszerűség – nem lehet elkerülni a végletesen polarizált véleményeket. Akkor keletkeznek az igazán súlyos problémák, ha az emlékezet folytonossága megtörik. A magyar társadalom 1956-hoz való viszonyát ugyanis nem pusztán a félelmek jelentik, illetve az, hogy most valóban gerjesztik a félelmeket, hanem az is elkeserítő, hogy rengeteg ember számára a múlt problematikus lett, mert a jelenben akar élni, így nem érdekli, mi történt korábban. A modern társadalmak sajnos egyre kevesebbet akarnak tudni magukról, csak akkor lesznek kíváncsiak a múltjukra, ha megbetegednek. Ami bennünket illet, 1956-nak igazi jelzőszerepe lehetne, hiszen a 20. századi magyar történelem csúcspontjáról beszélünk, azon kevés események egyikéről, melyek révén a világtörténelem színpadára kerültünk, mégpedig pozitív szereplőként. Ha az ilyen örökségét hagyja cserben a közösség, ott nagyon nagy bajok vannak!

– Képes lehet önmagában az idő meggyógyítani a magyar emlékezetet, illetve mit kellene tenni azért, hogy 1956-nak valódi nemzetépítő szerepe lehessen?

– Nézze, ez rendkívül bonyolult kérdés, hiszen egyrészt az egész ország ünnepel, de mégis mindenütt kis közösségek emlékeznek. Nem lehet tehát általános gyógyszert találni, hiszen néhol megvannak a természetes alapok, a kisebb településeken például együtt ünnepelnek az emberek, s e tekintetben van bennük folytonosságigény. Budapesten viszont 2006 után az a legtragikusabb dolog, hogy egy felelős szülő nem viheti el a gyermekeit kockázatvállalás nélkül az 1956-os megemlékezésekre. A magyar társadalom igen sokszínű, nem minden közösségében azonos az emlékezetvesztés. Az értelmes politikának az óvodában, az iskolában kellene elkezdenie a nevelést, meg kellene teremtenie végre az ünnep méltóságát, tisztázni, mi és miért történt akkor, s miért fontos ez nekünk. Természetes, hogy egy fa, amelynek nincs gyökere, pillanatok alatt kidől. Egy ember, akinek nincs emlékezete, beteg, kétségbeesetten kapálózik, hogy meghatározza magát, hogy megértse, hová tartozik. Az a politika, mely nem képes ezt felfogni, végső soron önveszélyes, mert előbb-utóbb ő fogja elveszíteni azokat, akiket átmenetileg sikerült megtévesztenie.

Gyurcsány Ferenc és a cigány lova

– 2006 óta a Balatonőszödből (is) fakadó erkölcsi, morális, illetve politikai válság árnyékában ünnepeljük október 23-át, 2008-ban ehhez a hazánkat is elérő pénzügyi krízis is társult. Túl vagyunk egy „nemzeti csúcson”, melyen fontos közjogi méltóságok nem vettek részt, s melyet sokan politikai showműsornak tartanak, Orbán Viktor pedig ismét kinyilvánította: csak Gyurcsány Ferenc távozása jelenthet megoldást a gondokra. Ön hogy ítéli meg a jelenlegi helyzetet?

– Csak egyet tudok érteni Surányi György vezető bankárral, aki pontosan felmérte, amit az egész szocialista kormányzati apparátus nem, mégpedig hogy az 1929-33-as gazdasági válságnak az a fő tanulsága, hogy a gazdasági válságot restrikcióval nem lehet megoldani, csak elmélyíteni. Ez olyannyira közhely, hogy ha valaki nincs vele tisztában, az vagy buta, vagy gazember!
A mai magyar kormányzat feltételezi, hogy a „cigány lova politika” eredményre vezet – ami azt jelenti, hogy a cigány lova már éppen kezdte volna megszokni az éhezést, amikor „megdöglötte magát”… Csak azon csodálkozom, hogy a szocialisták talpasai nem érzik: Gyurcsány Ferenc mindösszesen azon történelmi érdeme miatt kerül majd be a történelemkönyvekbe, hogy sikerül végrehajtania, amire a rendszerváltás óta eltelt tizennyolc év alatt semmiféle kritika, semmiféle politikai erő nem volt képes, azaz padlóra küldi a szocialista pártot. Az MSZP intellektuálisan életképtelen, ez már teljesen egyértelmű, ám sajnos a magyar társadalomra is veszélyes, nem csak önmagára…

– Milyen mozgástere, milyen lehetőségei vannak a legnagyobb ellenzéki pártnak ebben a szituációban, mikor az MSZP maga alatt vágja a fát, az SZDSZ pedig szokása szerint saját kis csoportérdekeinek érvényesítésével van elfoglalva?

– Az az igazság, hogy nincs sok választása a Fidesznek. Azért kellett elmennie Orbán Viktornak a nemzeti csúcsra – amely politikai értelemben tényleg a röhej kategóriájába tartozott –, hogy elmondja: pontosan az ellenkezője lenne a megoldása a mai helyzetnek, mint amit Gyurcsány Ferenc és csapata csinál.
Ebben a válságban egyébként nem az ellenzéki pártok, hanem a társadalom tehetne valamit. A radikálisok azonban – már akik őszintén azok, s nem provokátorok – ott tévesztik el a dolgot, hogy nincsenek az utcán a tömegek, melyeknek az élére kellene állniuk. A Fidesz cselekvőképességét az alkotmányos rend fenntartásának igénye, illetve a tömegtelenség határozza meg. Ez utóbbi abból fakad, hogy a társadalom jelentős része – főleg a középgeneráció – a kádárizmusban elsajátított egyéni túlélési mechanizmusok mögé menekül. Csakhogy amíg Kádár megtehette, hogy eladósítja az országot, de biztonságosan kiszámítható ellátást juttat a népnek, addig most ennek befellegzett. Ebből az eladósodásból ugyanis már nem lehet kijönni, másrészt világossá lett, hogy összeomlott az úgynevezett neoliberális pénzkapitalizmus, ahol a pénz pénzt fialt költségre, emberre és világra való tekintet nélkül.

Álljanak elő, akik ide juttatták az országot!

– Egyesek szerint éppen ezért, éppen most kellene leülnie Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak, hogy megegyezzenek a nemzeti minimumelvekben. Erről beszélt például néhány napja Szegeden Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke. Ön szerint lehet realitása az összefogásnak?

– Nézze, nagyra becsülöm a tőzsde nyáron lemondott elnökét, de Baló Györgyöt kell idéznem, akivel egyébként 95 százalékban nem szoktam egyetérteni. Az MTV műsorvezetője feltette a kérdést a már említett Surányi bankárnak: akkor most kit is kell megmenteni, a nagytőkét? Surányi pedig azt válaszolta: igen. Akkor milyen megegyezésről is beszélnek? Azért a nagytőkéért nem kár, mely a mohóságát ilyen módon nem volt képes féken tartani! Az már más kérdés, hogy mint Gyurcsánnyal, sajnos a mohó nagytőkével is egy hajón vagyunk, egy hajón van a magyar nemzet, melynek összeomlását természetesen nem kívánom. Ebben a helyzetben az az első, hogy sürgősen vállalják a felelősséget, akik ide juttatták az országot. Miről beszélne addig Gyurcsánnyal Orbán Viktor?

Default thumbnail
Előző sztori

Péntek: ünnep után pihenőnap

Default thumbnail
Következő sztori

Labdarúgás: Fegyelemmel és figyelemmel készült a Volán

Legutóbbi hasonló cikkek