Közélet

Megemlékezés a kopjafa előtt és Újszegeden

Megemlékezés a kopjafa előtt és Újszegeden

2008. szeptember 9., kedd
Megemlékezés a kopjafa előtt és Újszegeden

Május 22. lehet a Székely himnusz napja

Fotók: Gémes Sándor

A Belvárosi temetőben hétfő délután megkoszorúzták Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének sírját. A megemlékezést a zeneszerző halálának 86. évfordulója alkalmából a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Rendezvényház Kht. és a Mihalik Kálmán Alapítvány szervezte. Az esemény a 288-as sírhelyen felállított kopjafa előtti főhajtás után a Rendezvényházban folytatódott.

Mihalik Kálmán

1896-ban született a Krassó-Szörény megyei Oravicabányán; édesanyja csíki székely asszony, édesapja kassai polgár volt. A kolozsvári egyetem orvosi karának hallgatója lett, de tanulmányai megszakadtak, mivel az I. világháborúban két (egyes források szerint négy) évig frontszolgálaton volt. 1918-ban a kolozsvári egyetemmel együtt előbb Budapestre, majd 1920-ban Szegedre került. Kutatóorvos lett az egyetemen, és tanársegédként dolgozott. Mindössze 26 éves volt, amikor tífuszban meghalt. 1922. szeptember 6-án Szegeden temették el.

Megemlékezés a kopjafa előtt

Az erdélyi művész nyughelye előtt először

Gál Imre

, a Mihalik Kálmán Alapítvány elnöke mondott beszédet. Az elnök elmesélte, hogy 1990 tavaszán milyen kalandos úton szerzett tudomást a jelöletlen sírhelyről. Három évvel később megfaragta a 288 parcellán ma is látható kopjafát. Gál Imre szívet facsaró szavai után egy Erdélyből származó színésznő,

Dálnoki Zsóka

szavalta el

Magyari Lajos

Nem a fenyő című versét. Ezután politikusok és civil szervezetek helyezték el az emlékezés virágait a komponista sírhelyén. Először Gál Imre és

Magyar Anna

, a megyei közgyűlés elnöke koszorúzott, majd a Fidesz, illetve a KDNP részéről

Juhász Gyula

és

Bodó Imre

, valamint

Kovács Kálmán

és

Kalmár Ferenc

. A Nemzeti Fórum megyei elnöke,

Zakar Péter

és a Tisza Konzervatív Kör részéről

Molnár Csaba

is elhelyezte virágait a zeneszerző sírján. A Szőregi Csodaszarvas Polgári Kör, a Magyar Nemzeti Tanács és az Ötágú Síp Alapítvány is lerótta kegyeletét a fiatalon elhunyt Mihalik Kálmán előtt.

A Székely himnusz napja

A résztvevők az újszegedi Rendezvényházban egy műsoros est keretében folytatták a megemlékezést. Magyar Anna ünnepi beszédében bejelentette, az országgyűlés felé indítványozni fogja, hogy május 22. legyen a Székely himnusz emléknapja. A magyarság egyik legmegrendítőbb fohásza ugyanis 1922-én épp ezen a napon hangzott el először a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete Aquincumban rendezett találkozóján, a szerzők jelenlétében (a dal szövegét a székelyudvarhelyi származású

Csanády György

író-költő írta 1921-ben). A köszöntő és a bejelentés után színes műsor következett. Ebben fellépett a Borostyán együttes, a Domaszéki Művészeti Iskola Iringó táncegyüttese,

Borbély Zsolt Attila

, a Magyar Nemzeti Tanács vezetőségi tagja, politológus előadást tartott Erdélyi kilátások a rendszerváltás után címmel, Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke pedig Haza vagy otthon? címmel mondott beszédet.

Wass Albert

egy versét

Szőke Dávid

, az SZTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója mondta el. A Csodaszarvas citerazenekar és amatőr kórus székely nótákat, kesergőket énekelt, az est végén pedig

Gyimesi Kálmán

operaénekes énekelte el a Székely himnuszt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.