Biblikus konferencia az imádság jegyében
Fotók: Gémes Sándor
Az idén a Biblia évéhez kapcsolódóan rendezték meg Szegeden a huszadik nemzetközi biblikus konferenciát, amelyre Európa számos országából érkeztek katolikus, református és evangélikus bibliakutatók. A vasárnaptól keddig tartó, A Biblia szíve című esemény fő témája az imádság. A SZEGEDma.hu Benyik Györggyel (képünkön), a konferencia egyik főszervezőjével, a Szegedi Hittudományi Főiskola Biblikus Tudományok Tanszékének vezetőjével beszélgetett.
A tanszékvezető első gondolatai közt kitért arra, hogy bár az utóbbi években elég gyakoriak a biblikus konferenciák, húsz évvel ezelőtt ez nem így nézett ki. Akkoriban új kezdeményezésnek számított, hogy a teológiai tanárok összejönnek a kötelező előadásokon túl is. Még inkább újdonság volt, hogy nem egyetlen egy konfesszióhoz tartozó teológiai tanárok találkoznak.
Konferencia, ami összeköt
„Kérdés volt az is, hogy ezen összejöveteleken legyenek-e civilek, akik nem feltétlen teológusok – utal a közelmúltra Benyik György. „Persze azt is tudni kell, hogy húsz évvel ezelőtt a teológiát és a bibliatudományt is papok, lelkészek művelték, ez mára már jelentősen megváltozott. A konferenciák első szakaszában körülbelül csak tíz-tizenöten gyűltünk össze, és kötet sem született az előadássorozatról. Majd néhány éven belül megszülettek a tematikus szimpóziumok, az előbb említett civil részvétellel. A legutóbbi konferenciánk pedig már – a Biblia és a Korán címmel – a vallások közötti párbeszédet is érintette.”
A teológus elmondta, hogy csak olyan előadó jelenhet meg a bibliatudományi találkozókon, aki felsőfokú intézményben oktat, és a hallgatóknak is szükséges egyfajta előképzettség.
A konferenciák egyik érdekes tapasztalata, hogy többféle trend ütközik, hiszen másként értelmezik, más kultúrkörbe ágyazódik a vallás és a biblia Latin-Amerikában, Olaszországban vagy az északi országokban. A hallgatóságnál is ugyanez a helyzet áll fönt: egy felvidéki, erdélyi, vagy ukrajnai hallgató másként közelíti meg a Szentírást. Van, aki csak templomi közegben éli meg vallásosságát, és van, aki tudományos szintre is fellép.
Sokan felvetik az utóbbi időben – főleg református körökben -, hogy a tudományos megközelítések a hittel ellentétesek. Ezért spirituális missziója is van e találkozóknak, a beszélgetések, a különböző nézetek kifejtése segíti az együttgondolkodást.
Elfeledett imák
„Mikor elhatároztam, hogy az imádságok, a zsoltárok legyenek az idei konferencia témái, először attól tartottam, hogy túl vallásos lesz a megközelítés” – idézi fel a teológus az első aggályait. „Rá kellett jönnöm, hogy van egy ma élő előítélet – amelyet jórészt talán a vallástudósok terjesztenek Európában – mégpedig az, hogy a kereszténység egy politikus és egy filozófikus vallás, így a Biblia is, míg a keleti vallások spirituálisok, meditatívak. Ez koránt sincs így. Legfeljebb azért érezhető ez, mert olyan szövegek kerültek csak be a köztudatba, a médiába, amelyről ez elmondható, és azok a spirituális szövegek, melyek a bibliai tapasztalatoknak a lényegét adják, háttérbe szorultak. Ezeket a részeket pedig csak azok az emberek ismerik, akik egy-egy felekezetnek a liturgikus cselekményeiben részt vesznek. Azt hiszem, a köztudatban nem nagyon jelenik meg Eszter, Judit, Tóbiás vagy Jób imája. Azok az imák például, amiket a zsidó liturgiákba emlegetnek, jól tükrözik az egzisztenciális szituációkat és ennek a speciális megoldását. Ezek feledésbe merültek. De az újszövetségi keresztény kultúrkörben sem jobb a helyzet, ugyanis a „Mi atyánkat” még a keresztény hívek többsége tudja, de azon kívül más fohászokat – mint például Mária vagy Erzsébet imája – nem nagyon.
Spirituális éden
Benyik György szerint ezek az imák és zsoltárok egyrészt leírják azt a pszichikai állapotot, amibe a bibliai szereplő éppen belekerült, és amiben szenved, másrészt egyfajta megoldást is nyújtanak, hiszen az imádság segítségével túlteszik magukat e feszültségen, feloldják lelkükben ezt az állapotot.
A teológusnak az a véleménye, hogy napjainkban, társadalmi szinten is sokat jelenthet az ima. Azok a családok például, akik csak a programok egyeztetésére találkoznak, nagyon nehezen tárják fel belső problémáikat. Az együtt imádkozó emberek könnyebben feltárulkoznak, ezért jobban is ismerik egymást. Amikor baj van, könnyebben tudnak hozzáférni egymás lelkéhez. A mai világban nagyon félnek ezektől a feltárulkozásuktól az emberek, mintha sebezhetővé válnának a belső világuk kiadásától. Hiányzik az a társadalmi környezet, ahol az ember ezt félelem nélkül megteheti. Az Ó- és Újszövetségben a főszereplők az imádság segítségével találják meg azt a spirituális édent, ahol visszaállítják lelkük egyensúlyát, Istenbe és egymásba vetett bizalmukat.
„Egy veszélyes kulturális felejtésbe kerültünk ma” – folytatja a vallástudós. „Ez a felejtés azt eredményezi, hogy érzéseket rejtünk el, ami természetes része a léleknek. Ez még a vallásos embereknél is igaz. Ezért megvilágosodott előttem a tudományos munka mellett a konferencia másik célja is: ráirányítani a figyelmet arra, hogy az imádságok és a zsoltárok olyan irodalmi alkotások, melyek elfelejtett érzéseket taníthatnak meg. Ezek a művek agresszív társadalmi érzéseket is le tudtak csillapítani a múltban. Képesek voltak közösségi emóciókat ébreszteni, s ápolni, akár különböző nemzetek között. Veszélyes luxus ezt az érzelemvilágot elfeledni, kidobni.”
