Mert oké, hogy 1,4 millió diáknak csöngetnek be, ami húszezerrel kevesebb, mint tavaly ilyenkor, vagy hogy a tankönyvek 6,5 százalékkal drágultak, lesz viszont támogatás, amire elkülönítettek – mennyit is… Szóval mindez így rendjén van: a számok állandóan változnak, a hírügynökségek számokkal bombáznak, hiszen ez a dolguk, de veszi-e majd a fáradságot a vidéki és a fővárosi tollforgató elit, hogy komoly elemzésekbe fogjon, okos emberek okos véleményét közölje: miért van, ami van, így és nem másként, s lehet-e jobb, hatékonyabb később, és mindezt hogyan.
Szeptember első hete a tanévkezdés időszaka, már amióta az eszemet tudom. Ilyenkor a lapok – néhány nap alatt – kötelező jelleggel jelentetnek meg tucatnyi cikket az iskolakezdéssel kapcsolatban. Igazából azt nem értem, hogy a hangulatjelentések között miért kell itt is úgy válogatni, mint egy cukrászdában annak a kislánynak, aki nem tudja, hogy mákos fagyit kívánjon, kockáztatva, hogy fogsora pepita lesz, s Sanyika esetleg kineveti, vagy inkább pisztáciát, ami már elfogyott.
Aztán mélyebben merültem el, s rájöttem, ha már az egész istenadta nép és az a bizonyos ország élete ilyenné vált, mármint, hogy állandósult a tanácstalan-bizonytalan, válogatós, a „ki tudja, kiben bízhatok a sok hazugság közepette” attitűd, akkor az iskolakezdés hírei sem lesznek különbek. S gyakran a legégetőbb problémák vesznek el a sok „zsurnálfelfújt” között.
Mert oké, hogy 1,4 millió diáknak csöngetnek be, ami húszezerrel kevesebb, mint tavaly ilyenkor, vagy hogy a tankönyvek 6,5 százalékkal drágultak, lesz viszont támogatás, amire elkülönítettek – mennyit is… Szóval mindez így rendjén van: a számok állandóan változnak, a hírügynökségek számokkal bombáznak, hiszen ez a dolguk, de veszi-e majd a fáradságot a vidéki és a fővárosi tollforgató elit, hogy komoly elemzésekbe fogjon, okos emberek okos véleményét közölje: miért van, ami van, így és nem másként, s lehet-e jobb, hatékonyabb később, és mindezt hogyan.
Szeged diákváros, ahol előszeretettel aposztrofálják úgy az ősz kezdetét, hogy a város megtelik élettel. Ilyenkor visszatér a közel harmincezer egyetemista is: megkezdődik a nyüzsgés a belvárosban s a kollégiumok környékén is. Betekintettem a helyi keresőbe: vajon eddig mit írtunk az „életkezdésről”? Az első oldalon tíz cím ragyog. Országos hírügynökség háromszor is felsorolja a számokat, és megtudhatjuk, hogy a közlekedés és a rend őrei is fokozzák figyelmüket. Iskolát kereszteltek, van, ahol nyugdíjaznak – itt már érintjük a létszámleépítések problematikáját –, szóba kerül a diákhitel, az ingyentankönyv és a nehéz iskolatáska. És találunk egy megyei sajtótájékoztatóról szóló beszámolót, ahol tömör kritikával illetik a kormányt: Csongrád megyében 49 osztállyal kevesebb indul idén, a 40 milliárdnyi elvonás a tanári fizetésekből gyógyíthatatlan sebeket ejtett.
Eddig a szemezgetés, lehet válogatni. De érdemes lenne megkérdezni – mint ahogy azt a SZEGEDma.hu tette – tapasztalt iskolaigazgatókat is, mondjanak már szakmai véleményt az iskola-összevonások hatásairól, a pedagógusképzés körüli káoszról vagy az oktatási tárcának a természettudományos képzés területén tervezett lépéseiről.
Szeged tehát nyüzsög, vége az uborkaszezonnak is, fel lehet melegíteni a közéleti paprikás krumplit. Forró, omlós burgonya: Milyen a viszonya az egyetem rektorának és a polgármesternek? Vagy a zsíros kolbász: jut-e pénz az intézmények felújítására, és igaz-e a pletyka a képviselő kicsinosított magániskolájáról? No és a nokedli: rendőr posztol végre a Ságvári előtt, hogy elejét vegye a szabálytalan, úttesten parkoló szülői torlasznak; évek hozadéka… Mindenki fűszerezze ízlés szerint, jó étvágyat!
