Közélet

Városrész a változó korban - parázs fórum Béketelepen

Városrész a változó korban - parázs fórum Béketelepen

2008. szeptember 18., csütörtök
Városrész a változó korban - parázs fórum Béketelepen

Fotók: Gémes Sándor

Szerda este igazi lakossági fórummá változott Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, a Csongrád megyei 2-es számú választókerület – melybe Béketelep is beletartozik – fideszes elnökének béketelepi fogadóórája. Az egykori szebb napokat megélt – Klebelsberg Kunó által építtetett – iskola tornacsarnokában több mint háromtucatnyi elégedetlen helyi lakos gyűlt össze, hogy a térségben uralkodó áldatlan állapotokról tájékoztassa az ellenzéki honatyát. Többek közt azt nehezményezték, hogy a terüket pihenőből átmenő övezetté változik.

A képviselő köszöntőjében megemlítette, hogy a következő választásokon szeretne indulni egyéni képviselőként is, ezért minél több nyílt fogadóórát fog tartani a jövőben. Az eseményre

Nógrádit

elkísérte

Losonczi-Tóth József

, a Fidelitas szegedi szervezetének elnöke is.

Buszok körbe-körbe – nem kérnek belőle!

Szinte rögtön özönleni kezdtek a kérdések, problémafelvetések a megjelent politikusok felé. A helyi lakosok egyik fő problémája a Béketelep helyi járatú buszának, a 78-as menetrendjének tervezett megváltoztatása. A SZEGEDma.hu-hoz is eljuttatott terv szerint a busz nem járna be a Mars térig, csak a Plázáig. Az új menetrendben a 78-as egyirányú körjárattá változna a Pláza – Izabella híd – Napos út – Régi posta u. – Zsámbokréti sor – Vértói út – Rókusi Krt. – Pláza útvonalon. A szakemberek szerint a járat szegedi vonalának kihasználatlansága indokolja a változtatást. Egy tavaszi lakossági fórumon a városvezetés és a Tisza Volán képviselői úgy nyilatkoztak, hogy várhatóan már ősszel, az Anna-kúti csomópont átadása után próbaüzembe helyeznék az új járatot, és néhány hónap elteltével az érintettek újból tárgyalóasztalhoz ülnének a végeleges döntés meghozatala okán. De a lakosok már most kijelentették, hogy nem kérnek a változtatásokból.

A képviselő utcája

Révész Bálintné csak megerősíteni tudta a lakosok aggodalmát, az iskola megszűnésével minden gyerek Rókusra jár, és az átszervezést követően sokkal többet kell gyalogolniuk. Ezután felhívta a figyelmet egy állandó orvosi rendelő szükségességére is. A jelenlévők egy még nagyobb horderejű problémát is felvázoltak: a Hosszú utca ügyét. Béketelep ugyanis lakóövezetből egyfajta átmenő övezetté változott, miután megépült a Metróhoz és a Corához vezető bekötőút. Ha dugó van az 5-ös úton, szinte folyamatosan kígyózó autósor közlekedik erre felé. A helyiek szerint a képviselő, a szocialista

Lauer István

úgy oldotta meg a problémát, hogy csak a célforgalmat beengedő behajtani tilos táblát helyezett el mindkét irányban. Így tehát a KRESZ szabályai szerint aki nem a Hosszú utcában lakik, az nem mehet át az úton. Ezért a béketelepieknek is a város felé kell kerülniük, ha szabályosan akarnak közlekedni. Ráadásul túl keskeny is az utca, ami azért lehet, mert szervizútként engedélyeztették költséghatékonysági okokból, 70-70 centit megspórolva a tervezett szélességből.

A gyerekek fizetnek, hogy játszhassanak

Az elégedetlenkedő lakosok szerint van egy harmadik eset is, amely Béketelep elmaradottságát, az illetékesek nemtörődömségét példázza. Ez a játszótér ügye. Míg a város szinte minden pontján gombamód szaporodnak, szépülnek a mászókák, hinták, addig itt már évtizedek óta nem történt semmi. Egyre több a fiatal család, és hosszú utat kell megtenniük a város felé, ha a gyermekeknek örömet akarnak szerezni. Gyakran előfordult, hogy tíz-tizenkét éves helyi srácok inkább kifizették a csarnok fenntartójának a háromszáz forintos óradíjat, hogy focizhassanak odabent...

Első körben: megbeszélés, interpelláció és takarítás

A fórummá terebélyesedett fogadóóra végén Nógrádi Zoltán megpróbálta felvázolni a lehetséges lépéseket, melyek közelebb vihetnek a problémák megoldásához. Mint mondta, a busz helyi járat, ezért a szabályok szerint ennek megváltoztatása városi felkérésre történhet csak. Erről a Torony alatt döntenek, ő mindenesetre időpontot kér Szeri Istvántól, a közlekedési cég elnök-vezérigazgatójától, és megbeszélik majd, mit lehet tenni. A Hosszú utcával kapcsolatban elmondta, hogy egy másik út tehermentesíthetné ezt a kis utcát. De addig is az egész engedélyeztetést, aszfaltozást újra kell kezdeni. Interpretálni fog a polgármesternél ebben ez ügyben. Béketelep teljes szerkezetét át kell gondolni, a fejlesztéseknek egy nagyobb átkötő út irányába kell elmozdulnia. Mivel van tapasztalata ez ügyben, egy tanulmánykészítés formájában tudja felajánlani segítségét. Nógrádi szerint a játszótér közterületi probléma. Ennek költsége legalább 6-8 millió forint. Ezt a pénzt elő kell teremteni. Nyomást viszont lehet gyakorolni, például összefogással, ha a lakosok egyenként ajánlják föl segítségüket a meglévő játszótér felújításához. Ő szívesen kijön, hoz segítséget, és első körben kitakarítják a környéket. Mint később Losonczi-Tóth József elmondta, ehhez a kezdeményezéshez a Fidelitas is szívesen csatlakozik, tehát biztató volt a fórum a helyiek számára.

Lauer István válaszol

A SZEGEDma.hu természetesen felkereste a terület önkormányzati képviselőjét, Lauer Istvánt (MSZP) is. A buszjárattal kapcsolatban a képviselő portálunknak elmondta, hogy a változtatás egy lehetőség, és ezt csak akkor vezetik be, ha a lakosok nagyobbik része egyetért vele. Szerveznek a jövőben több lakossági fórumot is, hogy megvitassák az ügyet. A Hosszú utcával kapcsolatban Lauer úgy nyilatkozott, hogy az utcát nem kell szélesíteni, hiszen az csak az átmenő forgalmat erősítené, amúgy nem volt más lehetőség az autós forgalom csökkentésére, mint a behajtás korlátozása. Amióta rendőri felügyelet segítségével gyakran ellenőrzik a szabályok betartását, 10-15 százalékkal csökkent a forgalom. Egyébként nem lett volna probléma, ha az autósok betartották volna a lakóövezetre vonatkozó harmincas sebességhatárt, de nem így történt. A játszótér az egyetlen, amire még nem találtak megoldást. A régi, kiserdei parkot nem érdemes, nem lehet felújítani, mert balesetveszélyes. Viszont a képviselő úgy tudja, hogy a környéken épülő lakótelepek – a régi Posta utca mögött és az öthalmi – szerződései közt van olyan hozzájáruló nyilatkozat, melyben kötelességet vállalnak játszótér kialakítására is. Egy játszótér kialakítása közel 15 millió forintba kerülne a telepen, egyébként a betöltött tó területének rehabilitációja megkezdődött. A gyerekek pedig addig igénybe vehetik a volt Waldorf-iskola udvarát, sportpályáit. A SZEGEDma.hu reméli, hogy a lakosok, a politikusok és a beruházók együttműködnek majd, és hamarosan fejlődésnek indul Béketelep is, hiszen a maga 450 körüli házszámával egy falunyi nagyságú településként is felfogható, ahonnan nem hiányozhat a játszótér, a megfelelő tömegközlekedés, egy nagyobb bolt, de akár még gyógyszertár és orvosi rendelő sem; az iskola sajnos már csak hiú ábránd…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.