A fordulat éve

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kommunisták azért az 1948-as évet tekintették fordulatnak, ami még él napjaink középiskolás oktatásában (!), mert – úgymond – a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülésével megteremtődött a „munkásegység”, és ezzel végbement a fordulat a munkáshatalom (proletárdiktatúra) megteremtéséhez. Lárifári! – hogy klasszikusokat idézzek. A tényleges fordulat már egy évvel korábban, 1947-ban végbement!

Csütörtökön tudományos tanácskozást rendeztek a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézetben 1948: a „fordulat éve” Magyarországon és Közép-Európában címmel. A rendezvényt rendkívül időszerűnek tartom. A téma az elmúlt ötven év ellenére egyáltalán nem vesztette el aktualitását legalábbis abból a szempontból, hogy egy demokratikus társadalomnak igenis tisztában kell lennie az ő (mégoly csökevényes) előzményeit egykor fenyegető veszélyekkel, mechanizmusokkal és praktikákkal. Nem véletlen a mondás: a történelem az élet tanítómestere. A mai magyar demokrácia úgy en bloc nincs veszélyben (leszámítva persze baloldali polgártársaink rettegését Orbán Viktor eljövendő fasiszta diktatúrától és nemzeti radikális meg szélsőjobboldali polgártársaink harcát Gyurcsány Ferenc kommunista diktatúrája ellen), de az 1948 és 1949 közötti évek kegyetlenségektől sem mentes politikai és hatalmi játszmái képesek némi deja vu érzést kiváltani az 1989 és 2008 közötti évek hasonló jellegű mérkőzésiről gondolkodván. A „koalíciós” évek történelmi tapasztalatai azért is tanulságosak (lennének), mert ahogy a totalitárius Rákosi-rezsimet a kommunista pártnak egy többpártrendszerben gyakorolt hegemóniája előzte meg az azzal járó hatalmi privilégiumokkal, úgy 1989-ben a „modellváltás” stratégiájának is az volt a célja, hogy a kommunista párt hegemóniát gyakorolhasson a szabad választások után…
A koalíciós korszakról szóló megemlékezéseket azért is pártolom, mert ’56 nem érthető meg 1945-1949 ismerete nélkül, ezért torzónak érzem azt a fajta ’56-kultuszt, amelyben nem néznek szembe Rákosiéknak a magyar demokráciával szemben elkövetett bűneivel.
A hódmezővásárhelyi konferenciának sajnos egy időbeni tényező is aktualitást ad. Lassan itt az év vége, és tessék szépen megnézni, hogy a magyar politikai nyilvánosságban, különösen a véleményformáló médiában hány alkalommal mennyi időt szenteltek a „fordulat évének” nevezett eseménytörténetnek, aminek kivételesen kerek évfordulója van ebben az évben!
A „fordulat évével” kapcsolatban mégis vannak fenntartásaim, noha egyáltalán nem a hódmezővásárhelyi intézet kitűnő kollégáival akarnék vitatkozni. Bár a „fordulat éve” kifejezés igen elterjed s máig használatos, a terminus mégiscsak a kommunista történelmi mítosz eleme. A kommunisták azért az 1948-as évet tekintették fordulatnak, ami még él napjaink középiskolás oktatásában (!), mert – úgymond – a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülésével megteremtődött a „munkásegység”, és ezzel végbement a fordulat a munkáshatalom (proletárdiktatúra) megteremtéséhez.
Lárifári! – hogy klasszikusokat idézzek. A tényleges fordulat már egy évvel korábban, 1947-ban végbement! 1947-ben zsarolással, összeesküvéssel és idegen hatalommal való összejátszással lemondásra és emigrációba kényszerítették a Magyar Köztársaság törvényes (legitim) miniszterelnökét, Nagy Ferencet. A politikai terrorizmus módszereivel olyan légkört és helyzetet teremtettek, hogy disszidálásra (illegális emigrációra) kényszerült Varga Béla, a Nemzetgyűlés elnöke. A politikai terror áldozata között elsőként kell megemlíteni Kovács Bélát, a legtöbb mandátummal rendelkező kormánypárt, a Kisgazdapárt főtitkárának Szovjetunióba deportáltatását. Ezek után a kékcédulás választások már laza, meccs után levezető gyakorlatok voltak, s mindezekhez képest a kommunista és a szociáldemokrata párt egyébként is kikényszerített egyesítése már a végjátékhoz tartozott. Sporthasonlattal élve tehát a politikai sakkjátszmában a kommunisták 1947-ben leütötték a királynőt (miniszterelnök), az egyik bástyát (Nemzetgyűlés elnöke), amivel fordulat állt be a mérkőzésben. A királyt (Tildy Zoltán köztársasági elnök) súlyos áldozatokkal járó védekezésre kényszerítették (ki kellett írnia az egyébként csak 1949-ben esedékes) választásokat, majd 1948-ban mattot attak neki: lemondatták és 1956-ig házi őrizetben tartották…

Előző sztori

Ezrek robogtak a Pick-futáson – galéria!

Következő sztori

Sporthétvége: pólós bukta előnyből és Szedeák-baki