Kultúra

SZIN – egyre magasabb szint

SZIN – egyre magasabb szint

2008. augusztus 26., kedd
SZIN – egyre magasabb szint

Már most biztos a napi hétezer látogató

Fotók: Gémes Sándor

Kedden öt órakor megnyitotta kapuit a 40. Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN). A Partfürdő területére a hetijegyet váltó fesztiválozók léphettek be, hogy elfoglalják sátorhelyeiket. A programok holnap, azaz a nulladik napon kezdődnek. A szegedi fesztivál Morcheebával, Mattafixszel, Within Temptationnel, Tankcsapdával, Quimbyvel és további kétszáz fellépővel várja a szórakozni vágyó fiatalokat s időseket augusztus 27-től 31-éig.

A sajtó képviselőinek kedden délután két órakor mutatták be a helyszínt a fesztivál szervezői. A hivatalos bejáráson részt vett

Botka László

, Szeged polgármestere is, aki elmondta, hogy a SZIN idén először nem kapott támogatást a várostól. Az ifjúsági napok újkori történelmének első rendezésében, 2003-ban még a költségek ötven százalékát állta az önkormányzat. Idén azonban a közel 130 milliós rendezési kiadásokból 50 milliót szponzori pénzek, a fennmaradó részt pedig a jegyeladások fedezik majd.

"Megtelt" tábla készenlétben?

Boros Gyula

fesztiváligazgató hozzátette, hogy bérleteladás tekintetében már most huszonöt százalékkal többet árusítottak, mint korábban. A bérletesekből már megvan a napi 7000-7500 látogató (a "megtelt" táblát 12500 főnél lehetne kihelyezni, ami a napijegyek árusítása után könnyen elérhető). Idén kilenc helyszínen szól majd a zene. A megszokott programok - mint az éjszakai mozi, az esélyegyenlőségi park - mellett lesznek ügyességi és sportversenyek, kézműves-foglalkozás és a MOL-testmosó, ahol lényegében egy autómosó mintájára fürdetik meg az ifjakat hosztok és hoszteszek. Ezenkívül helyet kapnak még állat- és természetvédő, illetve különböző zöld civilszervezetek is.

Környezettudatosság minden mennyiségben

A szervezők elmondták, hogy a helyszín biztonságáért 85 személyi és vagyonőr felel, illetve a rendőrség is megerősített szolgálattal felügyel majd a város egész területén. Tavaly a SZIN-en egyébként nem kellett intézkedni. Idén először tesztelnek egy elmosható, újrafelhasználható poharat is, ami a számítások szerint - még akkor is, ha csak egy kocsmában alkalmazzák - háromezer kilóval is csökkentheti a szemétmennyiséget. A szerdai, nulladik nap sztárvendégei a Korai Öröm és a Tankcsapda lesznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.