Szórakozás

Hétvége - bő szegedi programkínálat

Hétvége - bő szegedi programkínálat

2008. augusztus 1., péntek
Hétvége - bő szegedi programkínálat

A hétvége Szegeden most péntekkel kezdődik: szabadtéri, néptánc, valamint szőregi csata és várszínház - így dióhéjban sem mondható szegényesnak a kínálat, és akkor még nem említettük meg a tegnap óta dübörgő csongrádi "Körös-Toroki Napok"-at.

Pénteken öt órakor

a Széchenyi téren kezdetét veszi

a szőregi csata

159. évfordulója alkalmából megrendezendő

XI. Nemzetközi Huszár és Katonai Hagyományőrző Találkozó.

A csatát vasárnap mutatják be a hagyományőrzők. A mai nappal megkezdődik a

XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál

, melynek keretében az Újszegedi Szabadtéri Színpadon láthatnak folklórbemutatót az érdeklődők

este fél kilenctől

pénteken és szombaton, de még előtte,

pénteken délután fél hattól

menettáncot csodálhatunk meg a Kárász utcán át, majd ezután a Dugonics téren kerül sor az ünnepi megnyitóra. Pénteken

este fél kilenctől

a

Muzsikáló Udvar

keretében "Szájról szájra". Nép- és világzene Magyarországról címmel tartanak koncerteket a városháza udvarában. Ugyanekkor a

VI. Szegedi Várjátékok

nézőtere is megnyílik:

itt az újjászületett a Szép magyar komédia

várja a közönséget pénteken, szombaton és vasárnap

este kilenc órától. Pénteken és szombaton a

Szegedi Szabadtéri Játékokon

, a szokott esti,

kilenc órai kezdéssel

a

Szentivánéji álom

sikerprodukciójának utolsó két előadása látható,

jegyek még korlátozott számban kaphatók

. Közben tovább folyik a sör

a II. Dreher Sörünnepen

a Horváth Mihály utcai Vedres István Építőipari Szakközépiskolában, ahol

péntektől vasárnapig délután öt órai kezdettel

a Mister's együttes zenél. A hétvégén tartják a szeged-alsóvárosi

Havas Boldogasszony országos nagybúcsút,

melyre több ezer hívet várnak. A búcsú

szombaton délután

Zatykó László

ferences szerzetes miséjével kezdődik, majd

Kiss-Rigó László

megyéspüspök celebrál misét az ifjúságért, ezt követően ünnepélyes esti zsolozsma és görög katolikus liturgia kezdődik,

éjszaka pedig fáklyás keresztutat rendeznek

a templom előtti téren.

Vasárnap délelőtt

Kis-Rigó László megyés püspök celebrálja az ünnepi nagymisét. Ezen a napon misét tartanak az édesanyai és édesapai hivatásokért, az idősekért, a betegekért, valamint a papi hivatásokért. A búcsú zárószertartását vasárnap este

Gyulay Endre

püspök celebrálja. A hétvégi strandidőben érdemes lesz gyakrabban felnézni az égre Szeged felett, hiszen felettünk rendezik meg az

53. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokságot

: több mint negyven magyar versenyzőt és nyolc külföldi pilótát vártak a rendezvényre. És hogy a gyerekeket se hagyjuk ki: augusztustól 1-től 30-ig a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtára számos szórakoztató és hasznos programmal várja a gyerekeket a

Szegedi Vakáció 2008 a Gyermekkönyvtárban

címmel, így például ma 10.30-tól a

Mark Twain és hősei

című, olvasni tudó gyerekeknek szóló foglalkozássorozat 5. részére kerül sor. Aki pedig

a foci

t szereti, szombaton 10 órától a Tisza Volán SC-Kiskundorozsma felkészülési meccset nézheti meg a Felső Tisza parti SZEOL-stadionban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.