Győzelmi kényszer

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vajda Attila az utolsó hetekben senkinek sem kívánt nyilatkozni, s meg is értettük. A tragédia, ami a társsal, a baráttal történt, szavakkal úgyis leírhatatlan. Szinte elviselhetetlenné fokozódott az amúgy is iszonyatos teher. A világbajnok arcán kényszeredett mosoly, a szívében mély fájdalom ült, miközben a sajtó képviselői a szakmai vezetést faggatták a Maty-éri csapatbemutatón.

„De jó lenne ezeket a dallamokat minél többször hallani Pekingben is” – sóhajtott fel valaki a tömegben, miután közösen elénekeltük a Himnuszt augusztus 20-án délután a III. Tisza-parti Szent István Népünnepélyen. A halászléfőző verseny ünnepélyes eredményhirdetésének lezárásaként csendült fel nemzeti himnuszunk, megszentelve a bensőséges hangulatú családi napot, egyúttal azt is szimbolizálva, hogy a jelen lévők lélekben összekapaszkodtak az olimpiai játékok véghajrájában küzdő magyarokkal, szegediekkel.

Bár már lassan tizenhárom versenynap is eltelt a láng fellobbanása óta, még nem született magyar aranyérem az olimpián, s mikor ezeket a sorokat írom, nagyon úgy néz ki, hogy csütörtökön a férfiak öttusaversenyei során sem törik meg a jég. Az ország közvéleménye egyre türelmetlenebbül várja a sikereket, a Himnuszt, s csak találgat, mi történhetett Kínában.

Kevesen, bizony nagyon kevesen foglalkoztak a baljós előjelekkel, az alig-alig létező tömeg- és diáksporttal, az élsport magára maradásával, a háttér szétrombolásával, a rendszerváltás óta folyamatosan erősödő állami cinizmussal. Most aztán keserű az ébredés, de a megtisztító eszmélés sem ígérkezik egyszerűnek, mert magyarázkodásban és egymásra mutogatásban talán idehaza a legnagyobb az egy főre jutó potenciális olimpiai bajnokok száma. Nagyon sokat lehet és kell is majd még az okokról és a kiútról beszélni, írni, a sportolók bűnbakká kiáltását azonban el kell felejteni: súlyosan téved vagy csúsztat, aki azt állítja, csupán annyi a baj, hogy egyszerre betlizik a magyar küldöttség minden tagja.

Holnap magyar idő szerint 9.45-kor ilyen előzmények tudatában lő majd ki a férfi kenu egyesek 1000 méteres versenyében az 5-ös rajtgépéből egy 25 esztendős szegedi fiatalember. Vajda Attila az utolsó hetekben senkinek sem kívánt nyilatkozni, s meg is értettük. A tragédia, ami a társsal, a baráttal történt, szavakkal leírhatatlan. Szinte elviselhetetlenné fokozódott az amúgy is iszonyatos teher. A világbajnok arcán kényszeredett mosoly, a szívében mély fájdalom ült, miközben a sajtó képviselői a szakmai vezetést faggatták a Maty-éri csapatbemutatón.

Szinte mindenki ugyanazt kérdezte az elnöktől, a szövetségi kapitánytól: bírja-e majd a kajak-kenu válogatott a nyomást, az eredmény- és éremkényszert, hiszen az előző olimpiákon is a vízi hősök remeklése dobta meg a végén a magyar küldöttség szereplését. Szó esett a 22-i és 23-i döntőkről, arra azonban alig számított valaki, hogy még 22-én reggel is nullán állunk, már ami az aranyakat illeti. S hiába felelték akkor, hogy semmiféle nyomás nincs a kajak-kenusokon, s mire ők sorra kerülnek, már teli lehet a magyar zsák.

Nos, a zsák még üres, s pénteken és szombaton dől el, hogy a mieink mit kezdenek az ellenfelekkel – meg ezzel a teherrel. Mi itthonról már nem tehetünk mást, szorítunk értük, lélekben összekapaszkodunk velük. Így azzal a 25 esztendős szegedi fiatalemberrel, aki 2006-ban úgy harcolta, küzdötte fel magát a Maty-éri vb dobogójára, hogy előtte csaknem szétvágta a lábát egy üvegajtó, s aki holnap 9.49-re Magyarország első pekingi bajnoka lehet, ha Isten is úgy akarja. Ha elbírja a győzelmi kényszert.

Aztán bárhogy is alakul, bárhogy is szerepelnek majd kajak-kenusaink, a hazatérést követően azonnal hozzá kell látni a megtisztuláshoz, mert ha politikai elitünkön múlik, a sportban is merünk kicsik, nagyon kicsik lenni.

Előző sztori

Peking 2008: kajak-kenuban már az érem a tét

Következő sztori

Vajda Attila olimpiai bajnok lett Pekingben!