/

Grúzokat fogott a szegedi határrendészet

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Öt grúz határsértőt fogtak el Ásotthalom közelében a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei hétfőn hajnalban, a három felnőtt és a két gyerek menekültkérelmet nyújtott be – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

A járőrök négy-öt ember lábnyomaira lettek figyelmesek a magyar-szerb határ közelében, a nyomok az ország belseje felé vezettek. A nyomokat követve találtak rá Ásotthalom külterületén két grúz állampolgárságú férfira, egy nőre és két gyermekre, akik egy buszmegállóban feküdtek – mondta Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A grúz állampolgárok elismerték, hogy illegálisan lépték át a magyar államhatárt, és elmondták, a jobb megélhetés reményében érkeztek Magyarországra. A két grúz család tagjai menekültkérelmet nyújtottak be, így az idegenrendészeti eljárást követően a békéscsabai menekülttáborba szállították őket – közölte az alezredes.

Előző sztori

A hét fotója: Az élet melankóliája

Következő sztori

Gyermekek, akiknek luxus a nyaralás