Több mint kétmilliárd forint a szegedi oktatási intézményeknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ötvennégy oktatási intézményben összesen 2,1 milliárd forint összköltséggel folynak felújítási munkák szegedi óvodákban, általános és középiskolákban – közölte Solymos László alpolgármester (MSZP) szerdán Szegeden.

Szeged oktatási és nevelési intézményeinek döntő többségében, 19 óvodában, 20 általános iskolában és 13 középiskolában, valamint két kollégiumban végeznek felújítási munkákat a nyári szünetben – mondta a politikus a beruházásokról tartott sajtótájékoztatóján.
Az alpolgármester kiemelte két középiskola rekonstrukcióját, amely címzett támogatásból valósul meg. Az ingatlanok teljes felújítása mellett új szárnyakkal bővülnek az épületek a napokban befejeződő beruházás során.
A Szemünk Fénye program keretében tíz intézményben összesen 207 tanteremben, tornateremben korszerűsítik a világítást, hét iskolában pedig felújítják a fűtési rendszert, kicserélik a nyílászárókat, és esetenként elkészül a homlokzat szigetelése is. Számos óvodában és iskolában csupán kisebb-nagyobb javítási munkákat végeznek el, de ezek együttes költsége is meghaladja a 300 millió forintot – sorolta a beruházások részleteit Solymos László.
Az önkormányzat által fenntartott oktatási, nevelési intézményekben mintegy 5 ezer óvodás, 10 ezer általános iskolás és 11,5 ezer középiskolás tanul, a város az idén összesen 14,5 milliárd forintot költ oktatásra, ebből 5 milliárd forint normatíván felüli saját forrás – tudatta a politikus.

Előző sztori

Egymillió online hírfogyasztó

Következő sztori

Péntektől nemzetközi huszártalálkozó Szegeden