Szórakozás

Rozsdamarta művészet a Dóm téren

Rozsdamarta művészet a Dóm téren

2008. július 10., csütörtök
Rozsdamarta művészet a Dóm téren

Fotók: Gémes Sándor

Mondják, hogy a kevesebb néha több! Most, hogy Szegeden másodjára szembesülhetünk a köztéri tömegű szobrászat egy mifelénk hiányzó szegmensével, meg kell állapítanunk, van ebben némi igazság. Mifelénk sajátos módon ez a néhány - a KÉSZ-nek köszönhetően - ideiglenesen kiállított acélszobor hiánypótló. A nincsnél mindenesetre több. Hogy a Szegeden egyeduralkodónak számító kő és bronz alkotások mellett van-e létjogosultsága e másságnak, azt a Dóm teret útjukba ejtők eldönthetik.

Nem először, és bízzunk benne, nem utoljára lepte meg a várost és a Szegedi Szabadtéri Játékokra érkezőket a KÉSZ Kft. acélszobrászati kiállítása. A tavalyihoz képest kevesebb művel futhatunk össze a játékok nézőtere mögött, de ennyi is elég ahhoz, hogy kedvet kapjunk átsétálni a Reökbe, hiszen a kisebb szkulptúrák ott leltek elhelyezésre. (Jobban szerettük volna itt egyben, ingyenesen látni őket, de belátjuk, a mai világban óvni kell ezeket a könnyen hónalj alá csapható, hulladékvasnak vélhető objekteket.)

Csepregi Balázs

temploma egy fémudvarban valóban funkcióját vesztett ócskavasnak tűnhetne, de itt a dóm hatalmas árnyékában szellemes különbözőségében találja meg tekintetünket. Kevesen állják majd meg harangjának megkondítását!

Kiss Tamás

"szelleme" és "démona" jelzi, nem talált tárgyakról van itt szó.

Cseh Lili

be- és kitekintésre késztető, a figyelmes szemnek apró részleteket rejtő - a többi kompozíciótól elütő - műve körbejárásra csábít, a gyerekek kedvence lesz vélhetően, míg a legtöbb "itt is jártunk a nyáron" típusú fotóról

Bukta Imre

csendélete fog visszaköszönni. De az is lehet, hogy nincs igazam. Döntsék el önök, van-e igény ilyen ipari hulladéknak vélhető akármikre, absztrakciókra a mi poros városunkban. A Dóm téren és a Reökben mától augusztus 21-éig látható alkotások a kecskeméti KÉSZ Ipari Parkban öt éve életre hívott alkotótáborban készültek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.