Bulvár

Eljárás csődbűntett miatt

Eljárás csődbűntett miatt

2008. július 7., hétfő
Eljárás csődbűntett miatt

Szakértőket hallgatott meg a Szegedi Városi Bíróság hétfőn abban a perben, melyben csődbűntettel vádolják a korábban mezőgazdasági termékek kereskedelmivel foglalkozó Primafruit (Magyarország) Kft. volt vezetőit.

A vád szerint az angol tulajdonú Primafruit (Magyarország) Kft. irányítói ésszerűtlen döntéseket hoztak, a cég számára kedvezőtlen szerződéseket kötöttek. A vállalkozás gyümölcsöket és zöldségeket vásárolt föl többek között dél-alföldi termelőktől és értékesített elsősorban áruházláncoknak. A Primafruit (Magyarország) Kft., melynek felszámolását jogerősen 2001. december 6-án rendelte el a bíróság, elvesztette 420 millió forintnyi saját tőkéjét, valamint 680 millió forintnyi kintlévőséget - a tulajdonosok biztosította hitelt, valamint szállítói tartozást - halmozott föl. A tárgyaláson meghallgatott szakértők szerint a vállalkozás lényegében már 2001 nyarán fizetésképtelenné vált, tulajdonosai törzstőke-emeléssel, kölcsönnyújtással igyekeztek a cég anyagi helyzetét stabilizálni. A vállalkozás ekkor annak ellenére kölcsönt nyújtott egy partnerének, hogy a likviditási problémákkal küzdő cégnek már lejárt szállítói tartozásai voltak. A szakértők ehhez hasonlóan ésszerűtlen döntésnek tartják, hogy a cég ügyvezetője - az ezt lehetővé tévő felhatalmazás nélkül - egyik vevőjüknek elengedte mintegy 17 millió forintnyi tartozását. A védők szerint bár előfordult, hogy számvitelileg egyes történéseket nem megfelelően rögzítettek, a vádlottak az adott gazdasági helyzetnek és a jogszabályoknak megfelelően jártak el. A 2007 decemberében kezdődött perben - amennyiben az ügyészség, a védők és a vádlottak nem kezdeményeznek újabb bizonyítási eljárást - a héten elsőfokú ítélet várható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.