Kamionok találkoznak hétvégén a Partfürdőn

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megnő a kamionforgalom a hétvégén Szegeden, de ezen most a városlakók nem bosszankodnak, hisz gyönyörűen dekorált és átalakított csodákat láthatnak végiggördülni a Tisza-parton.

A július 18-20-i XVIII. Nemzetközi Kamionos Country Találkozóról a szervező cég képviselője, Jakucs László szerdán elmondta: a ma már nagy hagyományokkal rendelkező kezdeményezés komoly tömegeket mozgat meg. Az ország minden részéből érkeznek látogatók és résztvevők, akik a programok mellett a napfény városára is kíváncsiak.
A Szegeden átvonuló kamionkonvojt a tapasztalatok szerint több tízezren követik figyelemmel az utcákon, tereken és a rakpart lépcsőin. Tavaly több mint százötvenen neveztek a járművükkel a hétvégére, és idén is hasonló érdeklődést várnak a szervezők.
A rendezvényt ez évben új helyszínre, a Szeged belvárosában található Partfürdőre helyezték át a korábbi Sziksóstóról, úgyhogy pénteken ide gördülnek be az aszfaltfalók.
Szombaton szakmai bemutatók, kulturális és színpadi programok lesznek, amelyeken neves előadók is fellépnek, köztük Szűcs Judith. Ezek azonban nemcsak a felnőtteknek, hanem gyermeknek is szólnak, így igazi családi rendezvénnyé válik a fesztivál, melyre megközelítően tízezer néző érkezik majd – mondta Jakucs László.
A vasárnapi gyorsulási verseny, amelynek óriási közönségvonzó-ereje van, a szokásos helyszínen, a Felső-Tisza-parton zajlik. Ezt követően díjkiosztással zárul a háromnapos rendezvény.

Előző sztori

Utánpótlás kajak-kenu Eb: Kolonicsra is emlékeznek

Következő sztori

Belvárosi rehabilitáció: fésülnek vagy fűrészelnek?