Susányi Zsófia egyesben búcsúzott a Roland Garroson

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem jutott a legjobb 32 közé a Roland Garros juniorversenyében a szegedi Susányi Zsófia, miután három játszmában vereséget szenvedett svájci riválisától.

A Gellért Tenisziskola fiatal tehetsége a francia Menacer és a román Marceu legyőzésével verekedte magát a 64-es főtáblára a salakpályás Grand Slam-versenyen.

Vasárnap az 1. fordulóban a svájci Nicole Riner várt Susányira a párizsi teniszcentrum 10-es pályájának második mérkőzésén. A két hölgy hatalmas csatát vívott egymással, melyből végül 2 óra 13 perc elteltével a helvét jött ki jobban: 6-4, 6-7 (8), 6-1-re győzött, s ezzel bejutott a 2. fordulóba.

Hogy mi döntött? A rutinhiány, a bréklehetőségek sikeresebb értékesítése (Susányi 11-ből 4-et, Riner 12-ből 8-at használt ki), illetve az, hogy a szegedi versenyző a második adogatásait követően jóval kevésbé bizonyult hatékonynak, mint ellenfele (35, illetve 53 százalékban nyerték meg a pontokat a második szervát követően).

Susányi Zsófia az első Csongrád megyei teniszező, aki Grand Slam-viadalon indult. Hajnal István tanítványa párosban is rajthoz áll a francia nyílt teniszbajnokságon: az ukrán Marija Malkhasjan oldalán a hatodikként kiemelt Curtis-Hofmanova brit-osztrák kettős ellen kezd majd hétfőn.

Előző sztori

Átadták a jubileumi Dömötör-díjakat

Következő sztori

Lékó elveszítette a Carlsen elleni csatát