Az elmúlt hetekben Szeged kulturális eseményein többször újra hangsúlyt kapott a reneszánsz éve, a reneszánsz kultúra, melynek egy igen fontos szegmensét jeleníti meg a színpadokon a reneszánsz táncokat bemutató Pavane táncegyüttes.
Az együttes 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan báltermi táncokat mutasson be a 13. századtól a 19. század végéig terjedő időszakból, amelyek korabeli leírásban találhatók meg. A korhű zene – melyet a kecskeméti Renaissance Consort, illetve a Bourdon Trió szolgáltat az együttesnek – és a tánc mellett a jelmezeiket is korabeli szabásminták alapján gyártatják, illetve a 19. századi öltözetekből még eredeti példánnyal is rendelkeznek, amit egy-egy műsor keretén belül rövid kis kiállításban meg lehet tekinteni.
Tiszta forrás
„Gyerekkorom óta nagyon szerettem a reneszánsz zenét” – meséli Lázár György (alsó képünkön), az együttes vezetője. „Amikor nézegettem a kottacímeket, észrevettem, hogy mindegyik zenedarabhoz tartozik egy tánctétel. Mivel akkor már jó ideje táncoltam, némi levéltári kutatómunkával és közgyűjteményekben való barangolással összegyűjtöttem a táncokra vonatkozó leírásokat, a ‘szalagavató-nyitótáncos’ gyerekekből pedig a lelkes ifjúságot” – mondja a tánctanár.
A reneszánsz korszakhoz az 1596-ban és 1600-ban kiadott tánc- és illemtankönyvek szolgálnak leírással, az első egy francia, a második egy több száz oldalas itáliai tánckönyv pontos leírásokkal és tabulatúramelléklettel, akkor ugyanis még nem kottában jegyezték le a hangokat. A tabulatúramellékletben ütemvonalak szerint szerepelnek a tánclépések, ezek alapján elég jól „rekonstruálhatók”, felépíthetők a táncok. Az ennél korábbi korszakok táncai inkább a stílus ismeretében állíthatók színpadra.
Lázár György persze nem gondolja, hogy a reneszánsz táncok valaha is konkurenciát fognak jelenteni a mai divatos táncoknak. „Ez is egyfajta rétegkultúra. A fiatalok, akik erre adják a fejüket, egy viszonylag szűk réteg, akik az élőzenét, a tiszta forrást tartják szépen, azt, ami akusztikusan szól, és tényleg ott születik. Ennek a műfajnak pont ez a szépsége. Itt jelen kell lenni, testben-lélekben egyaránt ahhoz, hogy szép legyen a műsor” – mondja az együttesvezető. Befogadóközönségük – mely várjátékokon, történelmi seregszemléken az ország területéről szép számban gyűlik össze – viszonylag nagyobb skálán mozog, a kisgyerektől a nagypapáig.
Betekintés a reneszánsz táncrendbe
Nézzünk hát néhányat a reneszánsz nemesi bálok táncaiból! A legalapvetőbb, és az együttes nevét adó tánc a pavane, a reneszánsz táncrend nyitótánca, egy lassú lépőtánc, vonulótánc – tudjuk meg Lázár Györgytől. Ugyanennek a dallamnak a frissebb változata a gaillarde, ami egy kifejezetten improvizatív ugrótánc, melyet a fiatalabbak táncoltak, és mindenki próbált minél jobb benyomást tenni a felkért úrhölgyre. Ez tulajdonképpen egy párbeszédes forma: egy rövid lépéssort és ugrássort táncol a férfi, a nőnek pedig ugyanazt vissza kell táncolnia. A korszak botránytánca a volta, mert ennél a férfiak a fűző alatti fogással megemelgették a hölgyeket.
Szót érdemelnek branle-táncok: körülbelül 30-35 darab branle-táncleírást tartalmaznak a korábban említett tánckönyvek, melyek esetében különböző mesterségek mozdulatait utánozzák a táncosok.
A körtáncok nagyon egyszerű formák, amiket sokáig lehet táncolni. Míg a körtáncoknál azonosulunk a tömeggel, a füzértáncokban – mikor meghatározott létszámú ember áll össze egy füzérbe – mindenkinek külön szerepe van.
A korszak talán legérdekesebb tánca a bouffon. Ez egy kardtánc, melyet egy 1596-os francia leírásból ismerünk. A táncnak a korbeli társadalomban elfoglalt szerepét mutatja, hogy a körülbelül háromszáz oldalas tánckönyv ezzel az egy tánccal hetven oldalon keresztül foglalkozik. A bouffont négy férfi táncolja úgy, hogy tánc közben a reneszánsz spádéknak ritmusra mindig össze kellett érniük.
A reneszánsz üzenete
Egy reneszánsz fa- vagy kőfaragvány évszázadokon át megőrződik – mondja Lázár György, a tánc viszont egy egyszeri és pillanatnyi műfaj. Ezért fontos fenntartani és ápolni – véli a tánctanár. „Nyilván kevesen veszik a fáradtságot, hogy átböngésszék a korabeli leírásokat, viszont többen gyönyörködnének benne, és úgy vélem, hogy a kultúra ezen szeletének nem szabad elvesznie” – fogalmaz Lázár György, majd hozzáteszi: „A legnagyobb élmény az a közösségi összefogás, amikor egy táncház alkalmakor a közönség soraiból első hívásra sokan beállnak a körbe, és egyszerű körtáncokat kezdünk el táncolni. Így a tánc élménye könnyen átadható a nézőnek.”
És talán hiányzik nekünk is a báltermi táncok kultúrája. „Úgy vélem, hogy alapvetően a kulturáltság hiányzik. Ha szétnézünk magunk körül, mennyire vagyunk kulturáltak, mennyire tudunk viselkedni, mennyire tudunk szépet alkotni és azt elfogadni másoktól… Hát ebben van mit tanulnunk a régiektől…” – összegez Lázár György.
