Sport

Kiütötte a Csongrádot a Tisza Volán

Kiütötte a Csongrádot a Tisza Volán

2008. június 7., szombat
Kiütötte a Csongrádot a Tisza Volán

Fotó: Gémes Sándor

Szórakoztató mérkőzésen búcsúzott közönségétől a labdarúgó NB III. Alföld csoportjában szereplő Tisza Volán SC gárdája.

Protity Sándor

(képünkön)

együttese a 29. fordulóban a Csongrádi Tiszapart SE-t fogadta. Hogy vérbeli megyei rangadónak lehet-e nevezni az összecsapást, arról már a kezdés előtt is megoszlottak a vélemények, hiszen két játéknappal a pontvadászat vége előtt a Csongrád már biztos kiesőnek számított, míg a tavaszra elsősorban külső körülmények - anyagi bizonytalanságok mutatkoztak, s a közös főtulajdonos döntése értelmében több játékos Diósgyőrbe távozott - miatt megroggyant Volán is beleszürkült a középmezőnybe, pedig a bajnokság első néhány fordulójában mutatott teljesítmény alapján a feljutás sem volt kizárható. Nos, a pályán látottak a kétkedőket igazolták: a Csongrád - mely néhány hete Magyar Kupa-mérkőzésen 2-1-re győzött Szegeden - ma egyáltalán nem volt egy súlycsoportban a hazaiakkal: a Protity-legények 2-0-s félidőt követően 6-0-ra győztek. A szegedi gólokat a hírek szerint már Diósgyőrbe igazolt

Gahwagi

(3), illetve

Zakar, Bank

és

Harmos

szerezték. A Volán ezzel 49 pontos, s átmenetileg feljött a tabella ötödik helyére. A megyei I. osztály szegedi érdekeltségű szombati mérkőzésén: SZVSE-Kiskundorozsma 0-0. A megye II.-ben: Szőregi RSE-Újszegedi TC 1-2, Fábiánsebestyén-USC Tanárképző Szeged 2-1. A megye III. Homokháti csoportjában: Zákányszék-IKV Alsóváros SE 1-4.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.