Sport

Kajak-kenu Vk: mindkét női négyes az 500-as fináléban

Kajak-kenu Vk: mindkét női négyes az 500-as fináléban

2008. június 5., csütörtök
Kajak-kenu Vk: mindkét női négyes az 500-as fináléban

Fotók: Gémes Sándor - SzegedMa

A Kovács Katalin és Janics Natasa, valamint a Paksy Tímea és Benedek Dalma fémjelezte magyar négyes is futamgyőzelemmel, egyenes ágon jutott a pénteki fináléba női K-4 500 méteren a szegedi kajak-kenu Mol Világkupán, amely a hazai válogatott számára egyben olimpiai válogató is.

Az előbbi egység csupa olyan versenyzőből áll, aki elhagyta Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportját: a Démász-Szeged színeiben versenyző kétszeres athéni olimpiai bajnok Janics(képünkön Sári Nándor társaságában) még tavaly, Kovács, valamint Kozák Danuta és Szabó Gabriella pedig két hete, viharos körülmények között mondott búcsút a sikeredzőnek, hogy Sári Nándorral, Szegeden folytassa ötkarikás felkészülését. A frissen alakult kvartett a nagy rivális németekkel került egy előfutamba, de egyáltalán nem látszott az, hogy a tagok esetleg még nincsenek összeszokva, ugyanis magabiztosan lapátolva értek elsőként a célba. A Fanny Fischer vezette, másodikként záró német hajó közel egy másodpercet kapott Kovácséktól. A másik magyar egység, a változatlanul Fábiánnéval készülő Paksy, Benedek, Fazekas Krisztina, Patyi Melinda négyes szintén megnyerte futamát, de összesítésben a harmadik helyre szorult a hazai ellenfél és a németek mögé.

Ez volt az egyetlen 500-as szám a délelőtt folyamán, emellett az 1000 és 200 m-es előfutamokat bonyolították le a Maty-éren. A leghosszabb távon szinte minden magyar egység egyből a fináléba jutott, csak a K-1-ben induló Benkő Zoltán és Dobos András, valamint a C-1-ben próbálkozó Mike Róbert kényszerül középfutamra, előbbi számban nem is lehetett egyből a legjobbak közé jutni, utóbbiban pedig csupán a győzelem ért döntőt, Mike pedig harmadik lett.

Az ötkarikás műsorban nem szereplő 200-as számok közül a kevés nevező miatt csak férfi K-1-ben, K-2-ben és C-1-ben van szükség előcsatározásokra. A kajak egyeseknél Molnár Péter nyert, s ezzel egyből a legjobb kilenc közé jutott, Dombi Rudolf viszont negyedik helyével a középfutamba került. A kenusoknál Foltán László (2.) és Balázs Péter (3.) is készülhet a fináléra, míg K-2-ben a Molnár, Kadler Viktor (4.) és a Varga Norbert, Babella Balázs duó (5.) is újabb fordulóra kényszerül.

A szegedi világkupa jelenti az első fordulót az olimpiai válogatók sorában, a második körre június végén, az ugyancsak a Maty-éren sorra kerülő országos bajnokság keretében kerül sor. Ha ezt követően is marad még nyitott kérdés, szétlövés dönthet a pekingi repülőjegyről. A mostani versenyről csak a világbajnoki címvédők (Kovács Katalin, K-1 500 m; Vajda Attila, C-1 1000 m és a Kozmann György, Kolonics György duó, C-2 500 m) harcolhatják ki az ötkarikás csapattagságot, amennyiben az első két hely valamelyikén végeznek úgy, hogy a másik magyar egység nem előzi meg őket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.