Szegeden járt Kóka János, az SZDSZ elnökjelöltje, aki az országos körútjával kapcsolatban a párt szegedi székházában elmondta, hogy ez a néhány hét nemcsak a tisztújítás előkészületeiről szól, hanem pártjának gazdaságpolitikai programját is egyeztetik a liberális képviselőkkel. Az elnökjelölt beszélt a liberálisok városi berendezkedéséről. A sajtótájékoztatón részt vett Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester is.
„Magyarországon el szeretnénk érni, hogy liberális gazdaságpolitika érvényesülhessen, ehhez viszont jelentős adócsökkentés mentén vezet az út” – kezdte meg beszédét Kóka János (felső képünkön), aki elmondta, hogy az SZDSZ három év alatt 1000 milliárd forintos kiadáscsökkentést javasol, úgy, hogy jövőre 500, a második és a harmadik évben 250-250 milliárddal csökkentenék az állami kiadásokat. A liberálisok 2009-től vezetnék be az egykulcsos adót, mértéke 20 százaléka lenne majd két év alatt, évente egyszázalékos csökkentéssel 18 százalékon állna meg 2011-től.
Felszabadulás, karakteres és markáns politika
„Az elnökválasztásra készülve két fontos stratégai döntést kellett megbeszélnünk” – folytatta Kóka. „Az egyik, hogy az SZDSZ megtartsa-e önállóan kivívott függetlenségét, vagy pedig visszakéredzkedjen egy új koalícióba a szocialistákhoz? Az SZDSZ 14 év után megszabadult végre a koalíciós partnerség számos kötöttségétől, és most alkalmat kaptunk arra, hogy karakteres, markáns politikát folytassunk, amit nem szeretnénk feladni. A másik fontos stratégiai kérdés pedig az, hogy az SZDSZ felvállalja-e a tartalmi politikát. Hiszen pártunknak nem az a feladata, hogy a napi népszerűségi adatok alapján változtassa politikáját vagy méricskélje magát a Fideszhez és az MSZP-hez fűződő viszonyában. A mi feladatunk az, hogy a 2006-os programunk tartalmi elemeit konzekvensen képviseljük: a liberális politika, a liberalizmus hagyományos értékei mellett főleg a gazdaságpolitikára koncentrálunk. Ehhez először a közteherviselés átalakítására van szükség. Még egyszer hangsúlyozom, hogy hosszú idő óta először kapott esélyt a liberális gazdaságpolitika, hogy megvalósuljon” – fejezte ki reményét a szabad demokraták régi-új elnökjelöltje.
Szegeden kéz a kézben
Portálunkat Szegeddel kapcsolatban a Kóka János által említett, úgynevezett első stratégiai kérdés önkormányzati vetülete érdekelte. Az elnökjelölttől megkérdeztük, hogy a frissen kivívott függetlenség, ami alkalmat ad egy karakteres, markáns politika képviseletére, mennyiben érződik majd a szegedi városházán. Hiszen számos olyan döntés született az elmúlt időszakban – például ingatlanügyekben -, ahol Nagy Sándor (alsó képünkön) városfejlesztési alpolgármester kifejezte ugyan nemtetszését, de a koalíciós fegyelem miatt nem szállt szembe politikai partnerével.
Kóka válaszában elmondta, hogy az önkormányzatok esetében az SZDSZ helyi politikusai, polgármesterei, alpolgármesterei és a képviselő-testületek tagjai döntenek arról, hogy helyben megmarad-e a koalíció, és úgy működnek tovább, vagy önálló arculattal. A korábbi gazdasági miniszter szerint Szegeden a város liberális gazdaságpolitikát képvisel annak ellenére, hogy helyi koalícióban kisebb erőt képvisel az SZDSZ az MSZP-hez képest. Véleményét Nagy Sándor is megerősítette.
Az alpolgármester szerint nincs ok a különválásra. „Az önkormányzati rendszer alapvetően más, mint az országgyűlés rendszere. Itt nincs olyan, hogy menet közben leváltunk egy polgármestert, mint ahogy egy minisztert a parlamentben” – magyarázta, hogy miért is nem kötelezi őket az országos irányvonal, a Kóka által említett koalíciós kötöttségek feloldása.