Írjon nekünk

Vélemény

Szeged napjának hajnalán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:


A mai napon, majd háromszáz éve Szeged városát a „királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúságaként” visszavezették a vágyott és kiérdemelt közösségbe, a szabad királyi városok nagy családjába. Nem feledkezvén meg erről, lokálpatriótához illően ünneplőbe öltöztettem lelkem, majd reggelre kelve átvágtam a Széchenyi téren. Bár kerültem volna a városom főterét! A tegnapi fesztiválnyitás késő estébe hajló mámorának, minden mocska köszönt rám a korai rigófüttyel.

Íme megkezdődött, eljött ennek is az ideje. Szeged napja van, néhány napig programokkal és emberekkel lesz tele a belváros. Annyi rendezvény esik erre a hat napra, hogy bizony hat, városlakónak és turistának egyaránt ugyancsak elő kell vennie a jegyzetfüzetét, mikor, melyik helyszínre volna kedve mennie. Hat nap, öt helyszín, plusz az ez időben zajló egyéb események. A hétvégét tekintve az időjárás is kedvezni látszik az előrejelzések szerint. A borfesztivál tegnap nyitotta meg kapuit.

A mai napon, majd háromszáz éve Szeged városát a „királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúságaként” visszavezették a vágyott és kiérdemelt közösségbe, a szabad királyi városok nagy családjába. Nem feledkezvén meg erről, lokálpatriótához illően ünneplőbe öltöztettem lelkem, majd reggelre kelve átvágtam a Széchenyi téren. Bár kerültem volna a városom főterét! A tegnapi fesztiválnyitás késő estébe hajló mámorának, minden mocska köszönt rám a korai rigófüttyel. Műanyagpoharak tömkelege, bormaszatos, papírtányéros koszlott lócák, talpukon álló és elgördült flaskák széjjelsége fogadott. Remélem Szeged ünnepi vendégei, ekkor fordultak másik oldalukra, s nem voltak kénytelenek szembesülni városunk másik, uniós zászlók látta balkáni orcájával! Bizony szégyellhetjük magunkat, joggal szidván a szervezőket. Szeged napjainak vannak éjszakái is, melyeket a kijózanító reggelek követhetnek mostanság. Ideje lenne, hogy az ünnepi fesztivál hordalékát időben eltakarítsák az arra illetékesek.

A jelenség tegyük hozzá nem új keletű. Mégis az időbeni takarításra ez évben nagyobb a szükség, mint korábban bármikor. A szervezők nagyot vállaltak, az egész belvárost fesztiválszínhellyé tették Móra parkostól, hídasól, Széchenyi, Dugonics, Szent István terestől…

S ha már a hajnaloknál tartunk: nem ártana meghatározni végre mennyi is az annyi, hány órakor ér véget a móka és kacagás, mikor van kapuzárás. Már csak azért, hogy tudni lehessen, mikortól jöhetnek a takarítók. Különben feszt is fesztiválhangulat ide, vagy oda: szégyenszemre marad a szemét reggelig a városháza előtt. Mi meg pironkodhatunk, a városvezetők helyett is!

Vélemény

Tápai Péter: A koronavírus

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Fidesz alelnökének gondolatai a vírusról és a járványról, ami foglalkoztatja a világot.

Tovább olvasom

Vélemény

Szegedma: Most nem számít a hírverseny, nem fontos a szenzáció, és nem érdekes a kattintásszám sem!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Számos olvasónk kérdezte, miért vettük le portálunkról azt a cikket, amelyet az RTL Híradó alapján jelentettünk meg tegnap, és amely arról szólt, hogy az egyetem egyik vezetője maga is megfertőződhetett, sőt másokat is megfertőzhetett a koronavírussal.

Tovább olvasom

Vélemény

Vállalhatatlanul gyenge cikk jelent meg a Media1-en Szegedről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Szerző:

A lap eddig sem tűnt túl alaposnak, gyakran írnak pletykákról is, de ez a mai cikk hemzseg a már régóta és tényszerűen is cáfolt állításoktól.

Tovább olvasom

Aktuál