Fától az erdőt

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hosszú távon nem feltétlenül célravezető, ha bármely, bármilyen színezetű hatalmi elit azt képzeli, hogy a lakosság, a város, a társadalom, az ország van érte, s nem fordítva.

Kikérte magának a politikus. Na nehogy már a városvezetés legyen a felelős azért, hogy a civilszervezet nem szólt hozzá a beruházás rendezési tervéhez!
Hogy nem tudták, mikor lehet megtenni az észrevételeket? Nono, bizony semmi probléma nem volt a tájékoztatással, ne tessék már hőbörögni. Hiszen olvashatták a cikkeket. Hogyhogy irányított híradás? És itt ez a fórum. Miért csak most? Csak. Mert. Hallgatjuk önöket, itt és most, csak ne túl hosszan, csak ne túl hangosan, csak ne túl kritikusan. Európába tartunk, aki ellenünk, az a fejlődés ellen!
Egy-két fa nem lehet akadály. Ha nem dől ki magától, majd kivágjuk. Átrendezzük. Átminősítjük. Kisebb Liget is Liget. Bárkivel lelevelezzük. Mindent szigorúan a jogszabály paragrafusai szerint! Mi is zöldek vagyunk, csak az árnyalat különbözik. Beérett a szín…
Mindenkit megnyugtatott a beruházó cég vezérigazgatója: a fürdő Szegednek épül. A szegedieknek. Hogy miért nem rögzíti a szerződés a helyieknek szóló kedvezményeket? Tiszti becsületszó, lesz itt kedvezmény, de még mennyi!
Aki jól tanul, pancsolhat. Piros pontért fürdőjegy, hozzá meg fagyi, gumicukor, nyalóka, fokhagymás lángos, talán még léggömb is. Édes lesz az élet, csupa móka és kacagás. Garantálom.
Együtt sírtunk, együtt nevetünk. Ha már az ipar nem települ, miénk lesz Európa leghosszabb vízi csúszdája. Csúszhatunk együtt lefelé.
Megvan annak a finom bája, mikor a „köz” meghallgatási lehetőséget kap, mikor a városházára beszabadulnak a „focibarátoknak álcázott huligánok”, a „civilnek maszkírozott politikailag motiváltak” és hasonszőrű társaik: „a haladás galád ellenségei”. A világot váltanák meg, de falak tornyosulnak előttük. Tanulságos minden mondat, minden szó, minden hangsúly, minden gesztus. Árulkodó a hatalom stílusa, a jobbító szándék nyakát kitekerő arrogancia.
Hosszú távon nem feltétlenül célravezető, ha bármely, bármilyen színezetű hatalmi elit azt képzeli, hogy a lakosság, a város, a társadalom, az ország van érte, s nem fordítva. Ha egy fa, egy ember, egy épület önmagában nem elég ahhoz, hogy elérje azt a bizonyos ingerküszöböt – ha nem ér többet egy félmosolynál, egy szájrándításnál. Már megint ugrál valaki, már megint nem tetszik valakinek valami. Na és?
A szükséges rossz, ugyebár.

Előző sztori

Foci, vízilabda, jégkorong és hőség

Következő sztori

Szívecske és kisgólya: a mézeskalácsos