Írjon nekünk

Bulvár

A mixer remek emberismerő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A jó mixernek ismernie kell az italokat, de emellett szeretnie kell az embereket, és tudnia kell kommunikálni. Ezen túl már csak a vendéglátást kell szeretni mondta az MTI-nek az ország második legjobb mixere a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola e heti szakmai továbbképzésén, amelynek zárónapján a koktélok játszották a főszerepet a nyár gasztronómiai tudnivalói közt.

Torony László elmondta: a világon legalább két kultúra alakult ki a koktéloknál. Éles különbség van már a munka stílusában is Amerika és Európa között. A hagyományos hűtőben tárolt alapitalok az öreg kontinensre jellemzők, míg a pult elé szerelt fémtartóba tett ital a látványos kiöntéssel már amerikai találmány. Különbség van a koktélokban is. Míg a tengerentúlon elsősorban a longdrinkek jellemzőek, addig Európában az étkezésekhez kapcsolva a tejesebb, tejszínesebb italokat kedvelik.
Ezek a különbségek a versenyeknek köszönhetően azonban az utóbbi időben már csökkennek. A viadalokon ugyanis a mixereknek saját, még sehol sem publikált koktéllal kell indulni. A receptet egy héttel a megmérettetés előtt be kell adni, a vizsgálóbizottság ellenőrzi, majd engedélyt ad a versenyzésre.
László kedvence a magánéletben a mojito. Olyan azonban nincs, amit ne szeretne elkészíteni.
Az italok ismerete mellett az emberek ismerete is legalább ilyen fontos. Tudni kell azt, hogy kinek mit ajánlhat, kortól, nemtől, napszaktól s időnként évszaktól függően. Egy 16 éves lány például csak alkoholmentes koktélt kaphat, nyáron frissítőt, ősszel és télen tejszíneset, míg tavasszal gyümölcsöset. Egy harmincéves férfivendég egy kellemes estén már kicsit összetettebb feladat. A már említett tényezők mellett figyelni kell arra is, milyen stílusú a vendég megjelenése. Ennek ellenére biztos, hogy a whiskys koktél jó lehet, így például egy Godfather vagy egy Americano.

Kommentek

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál