Bálint Sándor "a legszögedibb szögedi"
November 18-án indult tudományos személyiségek bemutatása, amely már negyedik részével érkezik. Sorozatunkban bemutatjuk szegedi kötődésű, tudomány valamely ágával foglalkozó személyeket. A sorozat előző részében Csonka János magyar feltaláló, tiszteletbeli gépészmérnök, a magyar motor- és gépjárműgyártás úttörőjének életét és munkásságát mutattuk be. A soron következő részben pedig Bálint Sándor néprajztudós, művészettörténész, egyetemi tanár életét és munkásságát mutatjuk be.
Kevés embernek adatik meg korunkban, hogy már életében legendává legyen. Bálint Sándor, a hazai népi vallásosság, az alföldi népélet és Szeged város múltjának kutatója vagy ahogy már életében tisztelői nevezték, "a legszögedibb szögedi" ilyen volt.
Bálint Sándor 1904. augusztus 1. Szegeden született, a magyar néprajzkutató és művészettörténész, "a legszögedibb szögedi", a XX. századi magyar néprajz és folklorisztika egyik legnagyobb alakja, rövid ideig nemzetgyűlési képviselő. Fő kutatási területei az Alföld néprajza, vallási néphagyományok és Szeged néprajza.
Életpályája
Bálint Sándor szeged-alsóvárosi egy paprikatermesztő gazdaember fiaként született, már egyéves korában árvaságra jutott, özvegy édesanyja, született Kónya Anna nevelte, taníttatta és támogatta, aki ügyesen gazdálkodó, jól kereskedő asszony hírében állott.
A gyermek Bálint Sándor hamar kitűnt az iskolában jó tanulmányi eredményeivel. Az első világháború idején számos feleség helyett ő írta meg a leveleket a fronton katonáskodó férjeknek.
A szegedi piaristáknál érettségizett, majd a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett magyar–történelem szakos tanári diplomát, közben egy évig (1924/1925-ben) a pesti egyetemen is tanult. 1930-tól a Néprajzi Intézetben Solymossy Sándor intézetvezető mellett díjtalan gyakornok.
1931-ben óraadó tanár a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképző Intézetben. 1934-től egyetemi magántanárrá habilitálták Solymossy Néprajzi intézetében Az alföldi magyarság néprajza, különös tekintettel Szeged népére témakörben. Bálint Sándor vállalta az Alföld-kutatást, az Alföld vallási néprajzának kutatását. Mind Solymossy, mind Sík Sándor helyeselte Bálint Sándor néprajzi tárgykörének megválasztását.
1945-ben belépett a Kereszténydemokrata Néppártba (amiben Demokrata Néppárttá válása után is megmaradt). A KDNP-nek a FKGP-vel kötött választási megállapodása alapján az 1945-ös választásokon egyike lett a két országgyűlési mandátumot szerzett KDNP-s politikusnak.
Az 1947-es „kékcédulás választásokon” a Demokrata Néppárt országos listájáról jutott mandátumhoz, ezt azonban már nem töltötte ki, 1948-ban visszavonult a politikai szerepléstől, lemondott mandátumáról és kilépett a pártból.
Hívő katolikus mivolta, mély vallásossága, egyszerre népi és polgári elkötelezettsége miatt azonban Bálint Sándor a következő három évtizedben nem volt a Rákosi-, majd Kádár-féle tudomány- és kultúrpolitika kedvence.
1947–1965-ig egyetemi tanár volt. 1962-ben a történelemtudományok kandidátusa lett. Tanítási engedélyét 1950 és 1956 között megvonták, 1965-ben „rendszerellenes izgatás” vádjával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Mindkét időszakban mélységes, őszinte vallásos meggyőződése miatt szenvedett üldöztetést.
1966-ban kényszerű nyugdíjba vonult. Annyira erőteljes volt Szegeden a vallás-ellenesség, hogy egyik legjobb barátja, Ortutay Gyula sem tudott többet intézni, mint a kényszer-nyugdíjazás. Nyugdíjasként írta meg fő műveit, a Karácsony, húsvét, pünkösd (1973) és a Szögedi nemzet (1976) című monográfiáit. Főleg a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, Trogmayer Ottó és egyes munkatársak, köztük Juhász Antal, Lele József segítették az ő kutatásait, műveinek közreadását.
Számos gyűjtő úton volt az országban, Szegeden már nem annyira a változó, modernizálódó Alsóváros, hanem a hagyományőrző, mély szegénységben élő Tápé nyújtott kutatásainak rengeteg anyagot még 1960-70-es években is. Munkássága két területen kiemelkedő: egyrészt Szeged és környéke, másrészt a magyar katolikus népi vallásosság kutatásában. A néprajztudomány XX. század közepére önállósuló egyik ágának, a vallási néprajz hazai megalapozójának tekinthetjük. Tudományos munkásságát mintegy félezer közleménye, tanulmánya és könyve őrzi.
Ekkor már Szeged szinte mindenki által ismert és tisztelt alakja volt, amolyan „régi bútor” a Tisza‑parti városban. Ezért is okozott nagy megrendülést szűkebb pátriájában, amikor 1980. május 10.-én Budapesten, a járdáról lelépve egy autó halálra gázolta. A szegedi Alsóvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Törzsökös szegedi, alsóvárosi parasztszülék gyermekének születtem, tehát a szegedi népnyelv anyanyelvem. Művem forrása elsősorban alighanem én magam vagyok. Öregek közt nevelkedtem. Gyermekkoromban még olyan jelenségeknek lehettem tanúja, amelyeket az első világháború teljesen elsöpört. Kapcsolataim azóta sem szakadtak meg egy pillanatra sem a szegedi nyelvi hagyományokkal, a tájszólás közösségével
- írta a Szegedi Szótár bevezetésében.
Van véleménye Önnek is témában? Várjuk levelét: velemenyszegedma@mediaworks.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
