Bulvár

Gyorsított eljárásban bíróság előtt a kutyatolvaj

Gyorsított eljárásban bíróság előtt a kutyatolvaj

2016. augusztus 5., péntek
Gyorsított eljárásban bíróság előtt a kutyatolvaj

A Szentesi Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a helybeli nőt, aki egy az otthonából elszökött kiskutyát tulajdonított el - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint április elején a sértett szentesi otthonának udvaráról a bejárati kapu alatti résen átmászva elszökött egy yorkshire terrier fajtájú kutya. Röviddel ezt követően a vádlott gyermekeivel az egyik utcában megtalálta a kutyát, amelyet hazavittek magukhoz. Pár nap múlva a kutya visszaszolgáltatása végett a vádlott személyét elhallgatva felvette telefonon a kapcsolatot a sértett hozzátartozójával egy a közterületen elhelyezett fényképes felhívás alapján. Ezt követően azonban a vádlott elhatározta, hogy a kutyát mégsem adja vissza a tulajdonosának, ezért a további egyeztetések miatt már nem kereste a sértettet. Az eltűnést követően mintegy két héttel a délutáni órákban a vádlott gyermekeivel sétáltatta a kutyát Szentes belterületén, ahol észrevette őket a sértett és számon kérte azt, hogy hogyan került hozzájuk a kutya. Ezután a vádlott arra hivatkozott, hogy a kutya már régebb óta az ő tulajdonát képezi és nem lehet a sértett elveszett kutyája, mire a kutyatulajdonos rendőrt hívott a helyszínre. Röviddel ezt követően a helybeli rendőrkapitányságon a kutyába ültetett chip ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy az állat a sértett tulajdonát képezi, így azt a nyomozó hatóság lefoglalta és a sértettnek kiadta. A vádlott az ügyészség szerint a 60.000.-Ft értékű kutya eltulajdonításával elkövette a jogtalan elsajátítás vétségét. A bíróság ezért a vádlottat gyorsított eljárás keretében 1 év próbára bocsátotta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.