Bulvár

Szakértő: a budapesti kínai közösség is ünnepli a holdújévet

Szakértő: a budapesti kínai közösség is ünnepli a holdújévet

2016. február 8., hétfő
Szakértő: a budapesti kínai közösség is ünnepli a holdújévet

A budapesti kínai közösség is ugyanúgy ünnepli a kínai holdújévet, ahogy az anyaországban lévők: ugyanazokat a műsorokat nézik, ugyanazt eszik, viszont a petárdázás Magyarországon tiltott - mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem kína-kutatója vasárnap este az M1 aktuális csatorna műsorában.

Közlése szerint Kínában a holdújév családi, belsőséges ünnep, éjfélkor petárdázással, tűzijátékkal köszöntik az újévet, ezzel kergetik el az elmúlt év ártó hatásait. A kínai mondás szerint az év olyan lesz, mint az első nap, ezért nem szabad a halált emlegetni, vagy kimondani a négyes számot, mert az kínaiul hasonlít a halál szóra, a betegek is felkelnek az ágyból. Kína-szerte ilyenkor

Salát Gergely

elmondása szerint több száz millióan kelnek útra és a szolgáltató szektor ekkor szerzi éves bevétele jelentős részét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.