Bulvár

Előzetesben a vásárhelyi díler

Előzetesben a vásárhelyi díler

2013. június 2., vasárnap
Előzetesben a vásárhelyi díler
drogdilervasarhely

Elrendelte a bíróság annak a 26 éves férfinak az előzetes letartóztatását június 2-án, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy hódmezővásárhelyi társasházi lakásában kábítószert termesztett és értékesített.

Mint ismert, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói lakossági bejelentés alapján tartottak házkutatást

H. Zsolt

lakásában május 31-én hajnalban. A férfi az egyik szobában

egy fóliasátrat épített fel

, ott termesztette a kendernövényeket. A nyomozók összesen több mint 120 gramm kábítószernek minősülő növényi törmeléket, valamint 12 tő palántát foglaltak le. A gyanúsított a kábítószer többségét már értékesítésre kisebb pakkokba összekészítve tárolta. H. Zsolt egy füzetben a termesztéssel kapcsolatos kiadásairól pontos nyilvántartást vezetett. A rendőrök a további adatgyűjtés eredményeként több olyan fogyasztót állítottak elő, akik a 26 éves férfitól szerezték be a drogot. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kihallgatását követően őrizetbe vette és visszaélés kábítószerrel bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedést a bíróság ügyészi indítványra június 2-án elrendelte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.