Bulvár

Országszerte az utakon tüntet pénteken a LIGA

Országszerte az utakon tüntet pénteken a LIGA

2011. november 3., csütörtök
Országszerte az utakon tüntet pénteken a LIGA

Országszerte mintegy száz helyen tart félpályás útlezáró demonstrációt a LIGA Szakszervezetek pénteken; az akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy a kormány üljön velük újra tárgyalóasztalhoz a munkavállalókat szerintük alapvetően hátrányosan érintő új Munka törvénykönyv-javaslat átdolgozása érdekében.

Gaskó István

, a szervezet elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a demonstráció oka változatlan, azt a tavasszal bejelentett követelések kielégítetlensége generálja, a Munka törvénykönyvének elfogadhatatlan átalakítása, a háromoldalú társadalmi párbeszéd megszüntetése a versenyszférában, valamint a nyugdíjrendszer átalakítása, amely korábban megszerzett jogokat sért. A szakszervezeti vezető szerint nemcsak ez a probléma az Orbán-kormány másfél éves tevékenységével, ők minden baj okaként az egykulcsos szja bevezetését jelölik meg, szerintük ennek bevezetése áll a megszorító intézkedések mögött is. Neheztelnek a kormányra a sztrájkjog korlátozása miatt, úgy vélik, egy törvénymódosítással ellehetetlenítették a sztrájkjog tényleges gyakorlását, ezért kényszerülnek az utakra, az utcákra.

Gaskó István

szerint ennek súlyos következményei lehetnek, mert a politikai küzdelmek utcára terelésével "elszabadulhat a pokol", amit nem szeretnének. Az elnök szerint ezek mellett - az Alkotmánybíróság támogatásával - ezreket távolítottak el jogtalanul a munkahelyükről. Mint mondta: "felsokasodtak a sérelmek", amit a kormány a munkavállalókra mért. Bár a szervezet tárgyalt a kormánnyal az új Munka törvénykönyvről, annak csak egy töredékét, mintegy 20 százalékát vették tárgyalási napirendre, 80 százaléka viszont "változatlan a munkavállaló-ellenességét illetően". Gaskó István szerint az egyéni jogok, juttatások és a kollektív jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Úgy fogalmazott: a csapás, amit az új törvény kilátásba helyez a szakszervezetekre, nem a demokrácia kiszélesedésének irányba viszi a társadalom fejlődését. Szerinte a szakszervezeti jogok védelme a magyar demokratikus berendezkedés védelmét jelenti, ezért mindenre készek. Mint mondta: a félpályás útlezárások súlyos gondot fognak jelenteni az ország vérkeringésében, de az állampolgároktól türelmet és megértést kérnek, "hiszen négymillió munkavállalóért lassul le a közlekedés". Arra szeretnék felhívni a figyelmet: nagy bajok vannak az ország irányításában és súlyos csapásokat szenvedtek el a munkavállalók az elmúlt másfél évben. Gaskó István elmondta azt is: a LIGA hajlandó tárgyalni a kormánnyal a munkavállalókra nézve kedvezőbb helyzet kialakítása érdekében, de nem nyújtanak segítő kezet a munkavállalók megnyomorítását jelentő jogszabályok kialakításában. Ha pénteken nem tudnak eredményt elérni, folytatni fogják a tiltakozó akciót úgy, hogy november végére vagy december elejére újabb, ezúttal háromnapos félpályás útlezárást jelentenek be.

Gál Rezső

, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke - példaként kiemelve - a paksi atomerőműben történő változásokat kritizálta. Mint mondta: még nyáron sztrájkot hirdettek, de mivel az elégséges szolgáltatásról nem tudtak megállapodni, a bíróság elé került az ügy, és még mindig nem született döntés a bíróságok "packázása" miatt. Sérelmezte a szakszervezeti tagok után járó munkaidő-kedvezmény megkurtítását is, véleménye szerint az új szabály nem felel meg a szociális párbeszéd uniós normáinak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.