Bulvár

Szeretetszolgálat: „…kis dolgokat, nagy szeretettel…”

Szeretetszolgálat: „…kis dolgokat, nagy szeretettel…”

2009. május 15., péntek
Szeretetszolgálat: „…kis dolgokat, nagy szeretettel…”
matetothandras2

Fenti címmel rendeztek konferenciát a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban 15 keresztény iskola diákjai számára, akik saját intézményük szervezésében szeretetszolgálatot végeznek. A témához kapcsolódó előadások mellett személyes találkozásokra és tapasztalatcserére is nyílt alkalom a nap során.

„Az utóbbi években Magyarországon egyre több keresztény középiskola ismerte fel, hogy diákjainak keresztény hitre való nevelésében, jellemének alakításában, társadalmi gondolkodásának fejlesztésében fontos szerepe lehet egy szeretetszolgálati program beindításának” – ismertette a konferencia ötletét

Szásziné Fehérváry Anikó

. Egyénileg működött a tapasztalatok megosztása, de ez az első olyan alkalom, ahol szervezetten találkozhat az ország 15 iskolájából mintegy nyolcvan diák és pedagógus. Ezek a szeretetszolgálati munkák lefedik szinte a teljes szociális területet, hiszen a tanulók foglalkoznak fogyatékosokkal, hajléktalanokkal, idősekkel és hátrányos helyzetűekkel egyaránt. „Fontosnak tartjuk, hogy lássuk, mi történik ezen kezdeményezésekkel: miként fejlődnek, melyek az eredményeik, örömeik, mit látunk a buktatóknak, milyen képzésekre, fejlesztésekre tarthatunk igényt, s mit tudunk nyújtani egymás számára” – tette hozzá Szásziné. A résztvevők meghallgatták

Máté-Tóth András

teológus, SZTE Vallástudományi Tanszék vezetőjének előadást a szolidaritás teológiájáról, majd Sarungi Veronica tanzániai matematikatanár mesélte el, milyen tanárként dolgozni egy Dar Es Salaam-i jezsuita szeretetszolgálatban. Az önkéntesség lényegéről a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász munkatársa,

Bucskóné Lehota Ágota

szociális munkás beszélt a hallgatóknak. A programban az előadások mellett lehetőséget kaptak a bemutatkozásra a már működő kezdeményezések is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.