Nyolcvan éve űzi mesterségét az utolsó szögedi papucsos

Nyolcvan éve űzi mesterségét Rátkai Sándor, az utolsó szögedi papucsos, négy évtizede pedig a Szegedi Ipartestület tagja, s ez alkalomból aranygyűrűvel tüntették ki a most 96 esztendős férfit szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

Az idős mester elmondta, hogy több mint két évtizeddel ezelőtt, hetvenéves korában fogadta meg, "nem engedi ki a szakmát a kezéből", megőrzi a szögedi papucsot. Már többen is voltak, olyanok, akik igyekeztek megtanulni mellette a szakma fortélyait, eddig azonban nem akadt követője, pedig néhány éve egy látványműhelyt is kialakítottak számára a belvárosban.

Rátkai Sándor

az ünnepségen

Botka László

polgármestertől egy Szeged címerét ábrázoló érmet és egy órát kapott, ez utóbbit azért, mert néhány esztendeje megígérte a politikusnak, együtt fogják ünnepelni 100. születésnapját. A törököktől itt maradt, alacsony sarkú lábbelit a XIX. században még negyven-ötven mester készítette és árulta a város főterén. A szögedi papucs nem csak egyedisége folytán páratlan. Ez azt jelenti, hogy egy-egy méret egyazon kaptafán készül, és a taposásával válik jobb-, illetőleg ballábassá. Az esküvőkön a szegedi menyasszony - nemcsak a módos családokban - két párat is kapott a papucsból. Egy hófehéret - ez volt a menyasszonypapucs -, amelynek a fejét búzakalász és búzavirág díszítette, valamint egy pirosat vagy bordót, amely megintcsak virágdíszt kapott. Ám ennek az "újasszonypapucsnak" a fejét bársonyból - némelyek brokátból vagy plüssből - készítették, és vagy mezei csokrot, vagy rózsákat hímeztettek rá. Akadt olyan papucsfej is, amelyik már eleve díszes brokátból vagy plüssből készült, és a mester csupán arra vigyázott, hogy a rózsák mindkettőn jól láthatók legyenek. A helybéliek annyira szerették a szegedi papucsot, hogy a fogadalmi templom központi freskóján Szűz Mária is ezt a lábbelit viseli.