Sport

Új igazolás Szegeden

Új igazolás Szegeden

2024. január 13., szombat
Új igazolás Szegeden

2024 nyarától hároméves szerződést kötött az OTP Bank - Pick Szeged csapatával a szerb válogatott irányító, Lazar Kukics.

 

2024 első új igazolásáról szeretnék beszámolni: klubunk hároméves szerződést kötött a szerb válogatott irányítóval, Lazar Kukiccsal. A 28 éves játékos július 1-jétől lesz a játékosunk. Az Európa-bajnokságon szereplő kézilabdázó is komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, csapatunk nagy erőssége lehet 

– nyilatkozta Kiss Bence cégvezető.

A belgrádi születésű irányító 1995. december 12-én látta meg a napvilágot, a közelmúltban ünnepelte 28. születésnapját.

Eddig négy csapatban szerepelt:

a Partizan Belgrád együttesében kezdte pályafutását, 2017-ben állt légiósnak, Spanyolországba szerződött, a La Rioja játékosa lett. Itt három évet játszott, egy idényt az egykori játékosunkkal, Fekete Bálinttal is eltöltött a logronói gárdában. 2020-ban Portugáliába, a Benficához igazolt, itt többek között a következő szezonban másodedzőként nálunk dolgozó legendánk, Jonas Källman csapattársa volt. Úgy látszik, a szerb játékos nem tud olyan csapatban szerepelni, ahol ne lenne egykori szegedi kézilabdázó, hiszen 2022-ben a Dinamo Bukaresthez tette át székhelyét, ahol Rosta Miklós és Stanislav Kaspárek is a csapattársa. Eddig kilenc idényt játszott a nemzetközi kupasorozatban és 229 gólt dobott. Jelenleg tagja az Európa-bajnokságon szereplő szerb nemzeti együttesnek. Vasárnap 20.30-kor a magyar csapat ellen lép majd pályára, hiszen a két válogatott egy csoportban szerepel.

 

Európa egyik legismertebb és legjobb klubjában folytatom a nyártól a pályafutásomat, ami számomra hatalmas dolog. Tudom, hogy micsoda múlttal rendelkezik a csapat, hova érkezem, hiszen az elmúlt időszakban a szerb válogatottban Bogival (Bogdan Radivojevics, a szerk.) nagyon sokat beszélgettem. Ő pedig csupa jót mondott mindenről, a csapatról, a városról, a szurkolókról, így nagyon jó helyre kerülök és nagyon várom már a nyári kezdést, azt, hogy először találkozzunk. Nagy a várakozás bennem, mert tudom, hogy sokan szeretnék már, hogy kiharcolja a Szeged a BL négyes döntőben való részvételt. Ígérem, mi ezért küzdünk majd, és azzal is tisztában vagyok, hogy mit jelent egy Szeged–Veszprém meccs, méltán nevezhető csúcsrangadónak, amely Európában is kiemelt figyelmet kap. Most már nem kell sokat várni, hogy találkozzunk, és hogy magamra ölthessem a kék mezt

 – nyilatkozta Lazar Kukics. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.