Sport

A válogatott bő keretében Maronka Zsombor

A válogatott bő keretében Maronka Zsombor

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. január 16., kedd
A válogatott bő keretében Maronka Zsombor

A magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Gasper Okorn először hirdetett keretet, melynek tagja Maronka Zsombor.

 

 

A bő keret jelenleg 18 játékosból áll, közölük az egyik a Szedeák neveltje, Maronka Zsombor, aki a jelenleg Litvániában, a BC Neptunasban játszik, ahová kölcsönbe érkezett a nyáron. Korábban Zsombor úgy nyilatkozott, mindenképpen játszani szeretne a szezonban, hiszen a Betisnél töltött kölcsönjáték is jól sikerült számára, ez is állt a döntése hátterében.

A Neptunas Litvánia harmadik legnagyobb városa, a 158 ezres Klapeida csapata, korábban egyszer (1962-ben) nyert már bajnokságot, a legutóbbi szezonban pedig hetedik helyen végzett a litván bajnokságban.

Február 22-én lép pályára először a magyar csapat, amikor Gasper Okorn irányít, Izland vendége válogatottunk, majd három nappal később Olaszország legjobbjaival mérik össze erejüket hazai környezetben a magyar kosarasok.

A magyar válogatott bő kerete:
Benke Szilárd, Filipovity Márkó, Golomán György, Hanga Ádám, Mikael Hopkins, Keller Ákos, Lukács Norbert, Maronka Zsombor, Meleg Gergő, Mócsán Bálint, Perl Zoltán, Pongó Marcell, Somogyi Ádám, Tanoh Dez András, Tóth Ádám, Valerio Bodon-Vincent, Váradi Benedek, Vojvoda Dávid

 

A magyar férfi kézilabda-válogatott februári menetrendje az Európa-bajnoki selejtezőben:
Február 22.: Izland–Magyarország
Február 25.: Magyarország–Olaszország


 


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.