Sport

Kajak-kenu: bemutatták a magyar csapatot, hivatalosan is elkezdődött a szegedi Világkupa + FOTÓK

Kajak-kenu: bemutatták a magyar csapatot, hivatalosan is elkezdődött a szegedi Világkupa + FOTÓK

2017. május 25., csütörtök
Kajak-kenu: bemutatták a magyar csapatot, hivatalosan is elkezdődött a szegedi Világkupa + FOTÓK
kajak-kenu_vilagkupa_sajttaj019kf

Még közel sincs csúcsformában a magyar kajak-kenu válogatott, ennek ellenére a Világkupa első állomásán Portugáliában tarolt a csapat múlt héten, így bizakodva vágnak neki a szegedi versenyhétvégének.

A parasportolók előfutamaival csütörtök délután elrajtolt a kajak-kenu Világkupa szegedi versenyhétvégéje, egyúttal sajtótájékoztató keretein belül mutatta be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a világkupán induló népes magyar delegációt.

Schmidt Gábor

a szövetség elnöke köszöntőjében köszönetét fejezte ki a szegedi városvezetésnek és az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatásért, valamint köszönetet nyilvánított a sajtó munkatársainak is, ahogy ő mondta "a kajak-kenu csapat megérdemli a figyelmet, hiszen az elmúlt évtizedekben is sokszor bebizonyították, hogy a világ élvonalához tartoznak" és bízik benne, hogy ez ezen a hétvégén is így lesz. Elmondta, hogy a riói olimpia után itt ad először randevút egymásnak a kajak-kenu sport krémje, 66 ország képviselteti magát a nemzetközi megmérettetésen, ezzel ez minden idők legnagyobb Világkupája. Kiemelte Szeged város vendégszeretetét, amelyet az ide érkező csapatok hosszú évek óta mindig megkapnak. A verseny fontosságát jelzi, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság főtitkára, valamint a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnöke és első alelnöke is Szegedre érkezik a hétvégére, így a nemzetközi szövetség is a legmagasabb szinten képviselteti magát ezen a versenyen. "Nagy öröm nézni ezt a rengeteg fiatal arcot és természetesen nagyon jó nézni a sorok között azokat is, akik az elmúlt időszakban nagy eredményeket értek el, nagyon jó, hogy több generáció is találkozik ezen a Világkupán" - tette hozzá a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. Ezen felül gratulált a portugáliai Világkupa-állomáson elért sikerért a csapatnak, ahol a magyar válogatott öt aranyéremmel, öt ezüstéremmel és öt bronzéremmel megnyerte a pont- és éremtáblázatot, majd elmondta azt is, hogy ez a szegedi verseny amolyan bemelegítés erre a szezonra, hiszen még sok minden áll a szövetség előtt a világbajnokság és az Európa-bajnokság előtt.

kajak-kenu_vilagkupa_sajttaj011kf

Szentgyörgyi Pál

, Szeged alpolgármestere a Maty-éri pálya utánozhatatlan hangulatát emelte ki beszédében. "Aki már versenyzett itt, az tudja, hogy ennek a pályának egyedi atmoszférája van, nem csak a technikai kialakítás miatt, hanem a kajak-kenut szerető szegedi közönségnek köszönhetően is" - mondta az alpolgármester. Reményét fejezte ki, hogy a Napfény városa tényleg a napos arcát fogja mutatni ezen a hétvégén és sportszerű versenyzést kívánt a magyar csapat tagjainak.

Hüttner Csaba

, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy a riói olimpia, a tavalyi Európa-bajnokság és a két hete megrendezett rangsoroló verseny alapján állt össze az 51 fős magyar gárda. "A csapat tele van feltörekvő fiatalokkal, olimpiai bajnokokkal és többszörös világbajnokokkal. Az elvárás az, hogy kiszolgáljuk a hazai közönséget és mindenki a legjobbját nyújtsa ezen a versenyen, de nem szeretnénk olyan elvárásokat állítani a versenyzőink elé, amelyeket most még nem tudnak teljesíteni" - utalt a kapitány arra, hogy a magyar válogatottnak még nem volt válogató versenye és még közel sincs csúcsformában a társaság. "Azt várom a versenyzőimtől, hogy felmérjék a nemzetközi mezőnyt és meglássuk azt, hogy miben kell még fejlődni a világbajnokságig, illetve az Európa-bajnokságig" - mondta Hüttner Csaba.

kajak-kenu_vilagkupa_sajttaj017kf

Szóba került az is, hogy a következő olimpián olyan versenyszámok is debütálnak a kajak-kenu sportágban, amelyek korábban nem szerepeltek az olimpiai programban, ezek közül azt a két női kenu számot emelte ki a szövetségi kapitány, amelyben

Balla Virág

és

Devecseriné Takács Kincső

már Portugáliában bebizonyította, hogy egyeduralkodói a világon. Ezen felül kiemelte a férfiak K4 500 méteres számát, amelyen ezen a világkupán két csapatot is elindít a magyar válogatott ezen a Világkupán teszt jelleggel. Hüttner Csaba hozzátette, hogy ez a két négyes nem feltétlenül a legerősebb, de ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy felmérjék hogy állnak világviszonylatban. Végezetül

Weisz Róbert

, a magyar parakenu szövetség elnöke kiemelte, fontosnak tartja hogy a parakenu és parakajak versenyszámok is megjelennek a világkupa programjában, méghozzá teljes értékű versenyszámként, majd hozzátette, hogy a magyar válogatott 12 fővel képviselteti magát ezekben a számokban, de jelentős átalakulás kezdetén van a szakág a riói paralimpia után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.