Sport

Vízilabda: a Szeged nyert a megyei rangadó szentesi felvonásán

Vízilabda: a Szeged nyert a megyei rangadó szentesi felvonásán

2014. november 15., szombat
Vízilabda: a Szeged nyert a megyei rangadó szentesi felvonásán
betn_szentes_mj-15

Fordulatos találkozó végén a Tiszavirág Szeged Diapolo örülhetett győzelemnek a Valdor-Szentesi VK elleni presztízsmeccsen.

Pellei Frank

és

Nagy Márton

egy-egy találatával már igen hamar kétgólos előnybe kerültek a hazaiak, de előbb

Varga II. Zsolt

, majd

Manhercz Krisztián

is kihasznált egy emberelőnyt, így alig több mint egy perccel a negyed vége előtt ismét egál volt az állás. (2-2) Bár ezt követően

Vörös Viktor

újfent a Szentesnek szerzett vezetést (3-2), sőt, a második felvonás elején

Boros Tamás

növelte is azt, a vendégek két gyors góllal ismét felzárkóztak. (4-4) Csakhogy

Matajsz Márk

alakulata Boros vezetésével harmadjára is el tudott húzni kettővel, ezúttal már meg is tartva azt - a játékrész végéig. (8-6) Fordulás után ugyanakkor a Szeged produkált egy álomszerű negyedet, a duplázó

Aljosa Kunac

mellett

Lukas Seman

, Varga II. Zsolt, Manhercz Krisztián és

Kiss Csaba

is mattolta

Horváth Alexet

, így a Pellei, Nagy páros újabb góljai csak arra voltak elegendőek, ne essen teljesen lőtávolon kívülre a szentesi gárda. (10-12) Izgalmas utolsó nyolc percnek nézett tehát elébe a két fél, amit csak növelt, hogy öt minutummal a vége előtt Pellei Frank felzárkóztatta övéit. (11-12) Többször azonban már nem rezdültek meg a hálók a hátralévő időben, így a Tiszavirág Szeged Diapolo söpörte be a győzelmet az élvonal két Csongrád megyei együttesének derbijén.

Varga Péter

tanítványai legközelebb november 22-én szállnak vízbe, 18 órától a Vasast fogadják az újszegedi sportuszodában.

Férfi vízilabda OB I, 7. forduló:

Valdor-Szentesi VK - Tiszavirág Szeged Diapolo 11-12 (3-2, 5-4, 2-6, 1-0)

Szentes. Vezette: Rubos Károly, Marnitz Miklós.

Szentes:

Horváth - Vörös 2, Nagy 2/1, Pellei 3, Rakonjac, Szabó, Weszelovszky.

Csere:

Dőry 1, Bodor, Lucas, Farkas, Boros 3.

Vezetőedző:

Matajsz Márk.

Szeged:

Meixner - Kiss Cs. 2, Seman 1, Varga II. 2, Manhercz K. 3, Manhercz Á., Kunac 3.

Csere:

Molnár (kapus), Sánta, Török A., Palotás, Chilkó 1.

Vezetőedző:

Varga Péter.

Emberelőny:

10/3, ill. 11/4.

Ötméteres:

1/1, ill. -/-.

Kipontozódott:

Bodor, Rakonjac, ill. Kunac. Varga Péter (szve.hu):

"A lényeg a három pont, a győzelem. Ez egy vérbeli megyei rangadó volt, sok-sok izgalommal. Nehéz volt, de sikerült. Nagyon nem játszottunk jól, sokat hibáztunk, védekezésben nem a megbeszéltek szerint játszottunk. Tudtam, hogy nehéz az edzők élete, de ennyire? Mi döntőt a javunkra? Talán az, hogy a végén kevesebbet hibáztunk, a Szentes pedig elfáradt. Ez tényleg egy igazi megyei rangadó volt, és biztos, hogy emlékezetes meccsek kategóriába íródik be a történelemkönyvbe."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.