Sport

Az MLSZ elhalasztotta a bíróbotrány tárgyalását

Az MLSZ elhalasztotta a bíróbotrány tárgyalását

2011. február 22., kedd
Az MLSZ elhalasztotta a bíróbotrány tárgyalását

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága az elnökségnél kezdeményezi a nemzetközi szövetséggel (FIFA) való kapcsolatfelvételt azért, hogy hatáskörét tisztázza a február 9-i, észt-bolgár felkészülési mérkőzésen engedély nélkül közreműködött, majd emiatt felfüggesztett három játékvezető ügyében. A tárgyalást március 22-re halasztotta a testület.

Az fb azt szeretné megtudni, hogy az ominózus találkozó hivatalos, nemzetek közötti összecsapásnak minősül-e, s amennyiben igen, indítványozza, hogy a fegyelmi eljárás hatáskörét a FIFA utalja át az MLSZ-hez. A bizottság azután hozta meg határozatát, hogy keddi ülésén a tagok öt órán keresztül hallgatták meg a mérkőzést vezető

Lengyel Kolost

, valamint két asszisztensét,

Selmeczi Krisztiánt

és

Csák Jánost

. Az MLSZ honlapja szerint a meghallgatásokra a szoros határidő miatt volt szükség most. Az Antalyában rendezett mérkőzés nemzetközi visszhangot váltott ki, miután felmerült a csalás gyanúja, a 2-2-re végződött találkozón ugyanis mind a négy gól büntetőből született. A magyar játékvezetők személye szintén botrányt okozott, ugyanis idehaza mindhárman a BLSZ égisze alatt a Budapest-bajnokságban és az NB III-ban vezetnek mérkőzéseket, azaz nem lettek volna jogosultak A-válogatott meccsen közreműködni. A történtek után mindhármuk engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztették.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.