Sport

Labdarúgás: Béry meghozta a sikert az UTC-nek

Labdarúgás: Béry meghozta a sikert az UTC-nek

2010. november 14., vasárnap
Labdarúgás: Béry meghozta a sikert az UTC-nek

Négy meccsen át tartó nyeretlenségi sorozatot zárt le szombaton a megyei I. osztály újonca, az Ujszegedi TC. Pálfy Zoltán együttese igazi „hatpontos” ütközetben diadalmaskodott Kiszomboron Joó György góljának köszönhetően.

A Kistelek, a Mindszent és a Nagymágocs elleni mérkőzéseken

Cserháti Dániel István

kapott lehetőséget az újszegediek kapujában, s bár nem lehetett a teljesítményére panasz, a vezetőedző most váltásra szánta el magát, s ismét

Béry Istvánt

állította a ketrecbe. Mint később kiderült,

Pálfy Zoltán

nyerőt húzott, hiszen csapatának hálója érintetlen maradt a szombati kilencven perc során. De ne szaladjunk még ennyire előre! Rendkívül fontos találkozó várt az UTC-re, hiszen a tizenegyedik helyen tanyázó újonc a tizedik Kiszomborhoz látogatott, mely egyetlen pontocskával előzte csak meg őket. A tét rá is nyomta bélyegét a csatára, hiszen eléggé gyenge színvonalú játékot láthatott a nagyérdemű, csupán a küzdelem volt dicsérhető. Az első félidő kiegyenlített mezőnyjátékkal telt, a hazaiak többet birtokolták a labdát, a vendégek gyors kontrákkal kísérleteztek. Egy ilyen ellencsapást aztán a 40. percben góllal sikerült befejezniük: a jobb oldalon mintaszerűen futott végig az akció,

Joó György

üresen érkezett középen, s nem is hibázta el a ziccert; 0-1! Fordulást követően az újszegediek még inkább visszahúzódtak és betömörültek. A Kiszombor nagy erőkkel támadott, nyomott, mindent megtett az egyenlítésért. A tizenhatos előteréig szépen el is jutottak, de ott az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, illetve remekül zárt a vendégek középpályája és védelme, ha pedig kaput találtak a hazaiak, Béry hálóőr biztosított. Meddőnek bizonyult a mezőnyfölény,

Lehota István

tanítványai nem tudták feltörni az UTC-s reteszt. Azért Fejszéék is megvillantak néhány kontra erejéig, de ezeknek a befejezését ők is elrontották, rossz döntéseket hoztak, amikor helyzetet alakíthattak volna ki. Emiatt persze már aligha bánkódtak, hiszen így is bezsebelték az áhított három bajnoki pontot. Az UTC ezzel a sikerrel 15 pontos, és a Kiszombort megelőzve tizedik a tabellán. Az utolsó őszi fordulóban, november 20-án (szombaton) 13 órakor a középmezőnybe tartozó Sándorfalvát látják majd vendégül Jaksáék a Kertész utcában.

A labdarúgó megyei I. osztály 14. fordulójában:

Kiszombor KSK – Ujszegedi TC 0-1 (0-1).

Kiszombor, 200 néző, vezette: Bánáthy János.

Kiszombor:

Kander – Horváth, Kalász, Tézsla, Bottyán, Kovács L. (Madránszki), Kovács A., Halász, Kardos Zs., Hatvani, Kardos R. Vezetőedző: Lehota István.

UTC:

Béry – Joó, Erhardt (Molnár), Szántó, Jaksa, Laudisz, Péczely, Fejsze (Vékes), Tóth Z., Balogh N., Mazula (Török).

Vezetőedző:

Pálfy Zoltán.

Gólszerző:

Joó (40'). Pálfy Zoltán, az UTC mestere:

„Nem túl magas színvonalú mérkőzésen rendkívül fontos három pontot szereztünk. Nagyon örülünk, hiszen jobban szeretünk így nyerni, mint szimpatikus vesztesek lenni. Sikerünk egyik kulcsa az volt, hogy a középpályán remekül szűrtük meg az ellenfél támadásait. Nyugodtan készülhetünk az őszi zárásra, a Sándorfalva elleni összecsapásra.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.