Kultúra

Határozott kiállás az emberi méltóságért - kiállítás és konferencia Márton Áronról Hódmezővásárhelyen

Határozott kiállás az emberi méltóságért - kiállítás és konferencia Márton Áronról Hódmezővásárhelyen

2016. május 6., péntek
Határozott kiállás az emberi méltóságért - kiállítás és konferencia Márton Áronról Hódmezővásárhelyen
_MART0007

A hitvalló életű erdélyi püspök, Márton Áron életéről nyílt kiállítás május 5-én, csütörtök délután az Emlékpontban, amelyet az egyházi vezető életéről rendezett konferencia követett a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Pro Patria Egyesület együttműködésében a Márton Áron Emlékév keretében.

Az Emlékpont Galériájában május 22-ig látható kiállítás megnyitójának látogatóit köszöntve

Kószó Péter

, Hódmezővásárhely alpolgármestere leszögezte:

Márton Áron

a legnehezebb időkben is helyt állva példát mutatott nemcsak a határon innen és túl élő magyaroknak, hanem a világ valamennyi, a közösségéért felelősséget érző ember számára. Az alpolgármester felidézte, hogy a püspök abban is példát mutatott, hogy a szülőföldet elhagyni nem szabad, amikor az ott élőknek szüksége van a segítségre és arról is szólt, hogy bár Márton Áront a hatalom megpróbálta besározni, saját közösségének felé irányuló tisztelete mégis megerősödött. A kiállítást megnyitva – amely közel húsz tablón mutatja be a püspök életútját -

Gaal Gergely

, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke arról is szólt, hogy Márton Áron a két világháború megpróbáltatásai mellett a kommunista diktatúra üldözését is elszenvedte. Rámutatott, hogy az emlékév célja, hogy ezt az életutat megismerhessék a mai fiatalok is, ezért rendezik meg a több száz eseményt, hogy a püspökre ne csak mint történelmi személyiségre, hanem mint példaképre tekinthessenek a következő nemzedékek tagjai. A kiállítást bemutatva

Miklós Péter

, az Emlékpont intézményvezetője kiemelte: a dokumentumokat, forrásanyagokat és fényképeket bemutató tárlat megidézi a püspök életének mindhárom korszakát. Bemutatja Erdélynek a történelmi Magyarországon belüli időszakát, Márton Áronnak a két világháború közötti, királyi Romániában kisebbségként élő magyarokat és szintén kisebbségként élő katolikusokat szolgáló tevékenységét, és az 1945 utáni – az államszocializmus – időt, amelyben a hatalom életfogytiglanra ítélve bebörtönözte, majd egészsége megromlása miatt házi őrizetbe helyezte. Az intézményvezető hangsúlyozta: az emlékkiállítás is közösséget teremtett, hiszen annak létrehozásában a Miniszterelnökség mellett tudományos és civil szervezetek hoztak létre értéket közösen. A kiállítását követő konferencia résztvevőit köszöntő

Grezsa István

miniszteri biztos Márton Áron személyiségének hatását illusztrálva említette, hogy Doberdó környékén, ahol a püspök az első világháborúban harcolt és többször meg is sebesült, kápolna őrzi a hazáját szolgáló székely honvéd emlékét és hangsúlyozta: büszkék lehetünk arra, hogy olyan nemzet tagjai vagyunk, amelynek Isten olyan szolgákat adott, mint Márton Áron. A konferencián

Darvas-Kozma József

, a Csíkszeredából érkezett főesperes felelevenítette, hogy kispapként találkozott Márton Áronnal, akinél több alkalommal is ministrált. A püspök életútját ismertetve kiemelte: Márton Áron a második bécsi döntést követően is Dél-Erdélyben maradt híveivel és többször meglátogatta a Zsil völgyébe vasútépítésre rendelt magyarokat. Azt előadó rámutatott: a kommunista hatalom tevékenysége nemcsak a püspök ellen irányult, a rendszer börtöneit Márton Áron 158 paptársa járta meg, közülük tízen életüket is vesztették a rácsok mögött.

Virt László

szociológus több művet is publikált Márton püspök életéről. A konferencián kiemelte: az első háborúban golyótól háromszor sebesülve a béke papja lett, aki vallotta: Isten nem államokat és világrendszereket, hanem embereket teremtett. Márton Áron kijelentette, hogy aki Isten törvényeit nem tartja be, azt az emberi jogokat sem tartja tiszteletben. A szociológus aláhúzta: Márton Áron felemelte szavát a román hatalom ellen, amikor az a görög katolikus egyház megszüntetéséről határozott és közösségeit az egyház nélkül maradt hívek befogadására buzdította. Az előadó emlékeztetett: a püspök a magyar és román nép tagjainak egyenrangú együttélését tartotta fontosnak, legyen bármely nemzetiség kisebbségben, vagy többségben egy adott területen. Aki a felebaráti viszonyt elvitatja, az magát törvényen kívülivé teszi – idézte az előadó a püspököt, aki a Magyarország német megszállását követően megindult zsidó deportálások ellen nemcsak felemelte hangját, de az üldözötteket mentőket is bátorította. Virt László Hódmezővásárhelyen fontosnak tartotta hangsúlyozni Márton Áron és

Németh László

szellemi rokonságát. Mint kifejtette, mindketten a kisebbségi helyzet tudatos vállalását és a társadalmak erkölcsi válsága ellen a szellemi gyökerekhez való visszatérést tartották fontosnak.

Soós Viktor Attila

történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja az állam és egyház szocializmus kori Magyarországon megfigyelhető kapcsolatrendszerét elemezve leszögezte: a kommunista hatalom az egyházakat ellenségének tekintette, az egyházak képviselőit ellenőrzésük alatt tartották. Az ÁVH erre létrehozott alosztálya az egyházi személyeket zsarolással, fenyegetéssel tette informátoraivá, míg az 1945-ös földreformmal az egyházak gazdasági alapját adó területeitől fosztották meg a közösségeket.

Orwell

1984 című regényét idézve szemléltette előadásában Miklós Péter a kommunista hatalom és az egyházak viszonyát. Az Emlékpont intézményvezetője rámutatott: a katolikus egyház a polgári értékeket jelenítette meg, ezért a hatalom külföldről irányított, transznacionalista ellenségként határozta meg. Az egyházakhoz csak pragmatikus indokok esetén közeledett a hatalom – mutatott rá az előadó –, így a szovjet rendszer a nagy honvédő háborúban a katonákat lelkesítő orosz ortodox papokat számos alkalommal tüntette ki vörös csillaggal díszített érdemjellel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.