Kultúra

Új dallal indítja 2016­-ot a Twentees

Új dallal indítja 2016­-ot a Twentees

2016. január 14., csütörtök
Új dallal indítja 2016­-ot a Twentees
twentees_2015_1

A Twentees tartja magát a mondáshoz, miszerint, ahogy indul az év úgy folytatódik, így már az új esztendő elején friss dallal jelentkeznek, melyet idén egy egész nagylemez követ, amiről most itt a Mi a nekem való?

A hódmezővásárhelyi négyes korábbi anyagaitól eltérően, ezúttal inkább a magyar nyelvű dalokra helyezi a hangsúlyt, erről tanúskodik a Petőfi Rádió által is játszott Boldogság Kht. és a novemberben bemutatott Fussunk tovább is, a sor most pedig a Mi a nekem való? című számmal bővül. Az új szerzeményben immáron az elektronika is némi szerephez jut, ahogy a koncerteken is beépítették a samplert az élő megszólalásba, míg a dalszöveget azok az élmények, magányos pillanatok ihlették, amiket a Budapestre költözés váltott ki

Balázs Konrádból

, a csapat frontemberéből: „Nem sikerült annyira megbarátkoznom a várossal és a közeggel, mint szerettem volna. Több társaságban is megfordulok, mind más jellegű és kultúrájú, és kicsit úgy érzem, hogy egyikhez sem tartozom igazán – ezeket a parákat fogalmazza meg a szöveg. De azért félreértés ne essék, én egy teljesen optimista ember vagyok, és jól érzem magam a bőrömben, de nyilván rám talál néha a melankólia.” http://youtu.be/_tgQ3lx5fZ0 A Twentees tavaly bekerült a Cseh Tamás Program támogatottjai közé, a korábban tervezett kislemez helyett pedig úgy döntöttek, az ötleteiket inkább egy második nagylemez formájában prezentálják majd a rajongóknak, de a már bemutatott dalokon túl is kaphatunk még ízelítőt a dallamos indie­rock számokból. A zenekar legközelebb január 20-­án, a Kuplungba hozza el a fülekbe fúvósokkal és samplerekkel is megspékelt dalait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.