Közélet

Nagy István: a kormány célja, hogy vidéken élni életminőséget jelentsen

Nagy István: a kormány célja, hogy vidéken élni életminőséget jelentsen

2023. október 30., hétfő
Nagy István: a kormány célja, hogy vidéken élni életminőséget jelentsen

A kormány célja, hogy vidéken élni életminőséget jelentsen

-hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn.

Kifejtette, ez azt jelenti, hogy a természet által megalkotott környezetben olyan infrastrukturális fejlesztések történhessenek, hogy a vidéken élőknek valóban minőségi életük lehessen.

Nagy István úgy fogalmazott, az átadott piac egy gazdaságfejlesztési központ is, amely a helyi gazdaságot is erősíti. Hozzátette, hogy a hazai földben megtermelt helyi termékek értékesítése hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez, az élhető, fenntartható vidéki élethez.

A hazai termékek megvásárlásával a magyar családokat és munkahelyeket tudjuk támogatni, és biztosak lehetünk abban, hogy jó minőségű és biztonságos termékeket vihetünk haza

-emelte ki az agrárminiszter.

Elmondta, ezen szemlélet alapján kezdte meg 2012-ben a kormány a helyi termelői piacok fejlesztését. A cél az volt, hogy segítsék a kistermelők által megtermelt alaptermékek és az azokból előállított élelmiszerek eljuttatását a fogyasztókhoz.

Nagy István ismertette, országosan ma már 321 termelői piac működik. A miniszter elmondta, hogy a Vidékfejlesztési programon keresztül hirdették meg a kistermelők termelési- és értékesítési lehetőségeinek stabilizálását segítő beruházási pályázati csomagot, amely a mezőgazdasági kisüzemek és a helyitermék-értékesítő piacok és vásárterek támogatására irányuló felhívásokból tevődött össze.

A programon belül a piacok támogatására irányuló kiírásban 162 kérelem csaknem 13 milliárd forint forrásban részesült, míg a kisüzemeket érintő felhívásban több mint 13 ezer mezőgazdasági kisvállalkozás nyert el egyenként 15 ezer eurós, összesen mintegy 74 milliárd forintnyi támogatást. Nagy István hozzátette, hogy mindezt úgy, hogy ehhez a pályázóknak nem volt szükségük önrészre.

A Közös Agrárpolitika (KAP) stratégiai tervben a kormány továbbra is folytatja a kisüzemek támogatását, melyre a jelenlegi tervek alapján a tárca első körben mintegy 30 milliárd forintot különített el, a felhívás pedig jövő tavasszal el is indul

-hangsúlyozta az agrárminiszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.