Közélet

Kilenc kormányhivatali épület üzemeltetése vált gazdaságossá + FOTÓK

Kilenc kormányhivatali épület üzemeltetése vált gazdaságossá + FOTÓK

2017. szeptember 29., péntek
Kilenc kormányhivatali épület üzemeltetése vált gazdaságossá + FOTÓK

Napelemes rendszerekkel korszerűsítette épületeit a Csongrád Megyei Kormányhivatal, öt település kapott napkollektorokat és napelemeket.

Mórahalom, Hódmezővásárhely, Szentes, Szeged és Röszke is megújuló energiaforrásból csökkentheti objektumai költségeit. „A beruházással 9 épület üzemeltetése vált olcsóbbá, illetve energiatakarékosabbá. A kormányhivatal 2014 óta tudatos ingatlanracionalizálásba kezdett, ennek eredményeként igyekeztünk jobban kihasználni a ránk bízott épületi állományt. Harmincnyolccal csökkentettünk az objektumaink számát, így jelenleg ötvennégy ingatlant veszünk igénybe ” – mondta el portálunknak

Juhász Tünde

kormánymegbízott, a záruló projekt sajtótájékoztatóján. Kiemelte, az elmúlt három év alatt közel 2,5 milliárd forintnyi KEHOP és KEOP pályázati forrást használtak fel, amelyek keretén belül harminchat létesítményt tudtak korszerűbbé, energiafelhasználást tekintve hatékonyabbá, és üzemelteti szempontból olcsóbbá tenni. A Rehabilitációs Ellátási és Szakértő Osztály Sólyom utcai épületének tetején kialakított, 50 kilowattos napelemes rendszer számít a projekt legnagyobb beruházásának. „Abban bízunk, a nemrégiben felújított létesítmény még gazdaságosabban tud működni” – fogalmazott a kormánymegbízott. Majd hangsúlyozta, fontos szempontnak tekinti, hogy kulturáltabb környezetben tudják fogadni az ügyfeleket, és az ott dolgozóknak is komfortosabb munkakörülményeket tudnak biztosítani. A most záruló energiatakarékos projekt 131 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg. A korszerűbb technológiák alkalmazásától éves szinten jelentős energia- és költségmegtakarítást várnak.

Nemcsok Dénes Sándor

, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkára elmondta, példaértékűnek tartja a projektet, hiszen kevesebb, mint egy év alatt a kezdeti lépésektől eljutottak az átadás pillanatáig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.