Közélet

Uniós bővítési biztos: Belgrád számíthat az EU-ra

Uniós bővítési biztos: Belgrád számíthat az EU-ra

2016. december 5., hétfő
Uniós bővítési biztos: Belgrád számíthat az EU-ra

Szerbia számíthat az Európai Unióra, hiszen "mindketten ugyanabban a csónakban eveznek", és együtt kell dolgozniuk - hangsúlyozta Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa hétfőn Belgrádban.

A politikus részt vett annak a szerződésnek az aláírásán, amelyben az EU 80 millió euró (25 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatást ad a nyugat-balkáni országnak a közigazgatási reformok megvalósítására. Megállapította, hogy a támogatás hatása nem lesz azonnal látható, mindazonáltal közép- és hosszú távon elengedhetetlen lesz, hogy a szerb közigazgatást az európai normáknak megfelelően alakítsák át. A bővítési biztos emlékeztetett arra, hogy 2007 óta Brüsszel kétmilliárd eurót fektetett Szerbia korszerűsítésébe, és az első eredmények most kezdenek megmutatkozni - utalt elsősorban a külföldi befektetők bevonzására és a jobb foglalkoztatási lehetőségekre.

Johannes Hahn

bejelentette azt is, hogy az Európai Unió több mint 20 millió euróval fogja támogatni a szerb felsőoktatás korszerűsítését. Megfogalmazása szerint erre azért van szükség, mert a térségben, de egész Európában is tapasztalható az agyelszívás. Ennek megállítása érdekében a laboratóriumok és az egyetemek fejlesztésére van szükség, hogy a fiataloknak több lehetőségük legyen a saját országukban - mutatott rá. Johannes Hahn szerint Szerbia számára kizárólag az európai út létezik, és véleménye szerint ezt bizonyítja az is, hogy Belgrád kereskedelmi forgalmának kétharmadát az EU országaival bonyolítja le. Hozzátette, Brüsszel továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy elősegítse a szerb gazdaság fejlődését, ez ugyanis Európa érdeke is.

Aleksandar Vucic

szerb miniszterelnök ehhez kapcsolódóan rámutatott, hogy az országban ugyan nem mindenkinek tetszik az ilyen szoros viszony az EU-val, ugyanakkor tény, hogy a kereskedelmi forgalom legnagyobb részét az unióval bonyolítja le Szerbia, a külföldi vállalatok 70 ezer embert foglalkoztatnak az országban, és ezt szerinte meg kell becsülni. A két politikus elmondta, hogy az év végéig, akár már a jövő héten újabb uniós csatlakozási fejezetek nyílhatnak meg Belgrád és Brüsszel között. Aleksandar Vucic kiemelte, hogy a közbeszerzésre vonatkozó 5. tárgyalási fejezet teljes bizonyossággal megnyílik még az idén, Johannes Hahn pedig ehhez hozzáfűzte, hogy az oktatásról és tudományról szóló 25. és 26. fejezet megnyitására is lehetőség van. A bővítési biztos hétfő délután

Ivica Dacic

szerb külügyminiszterrel találkozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.