Közélet

Újabb ötvenhat fát mentettek a bordányiak

Újabb ötvenhat fát mentettek a bordányiak

2016. október 5., szerda
Újabb ötvenhat fát mentettek a bordányiak
bordany

A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat hétvégén szervezett papírgyűjtő akciójával sikerült közel öt tonna (4660 kg) papírt összegyűjteni a lakosságtól. A számítások szerint az újrahasznosításnak köszönhetően ezzel a bordányiak 56 termetes fát mentettek meg a kivágástól. Mivel a papírgyártás is sokkal kedvezőbb, ha újrahasznosított papírból készítenek újat, 150 köbméter vizet és 1305 liter kőolajat is sikerült megspórolni.

A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet a környezet védelmére, az életTÉR elnevezésű programjuk külön erre a célra jött létre. Eddig mindösszesen 123,36 tonna papírt gyűjtöttek össze, és ezzel 1480 termetes fa életét mentették meg.

Masir Norbert

ifjúsági polgármester köszönetet mondott a gyűjtésben résztvevőknek, és külön mindazoknak, akik az otthon felgyülemlett papírt beszállították a gyűjtőpontra, vagy kirakták a házak elé, és így a fiataloknak sikerült azt összeszedniük. Az ifjúsági polgármester elmondta, a papír árát a még hátralévő idei programjaik megvalósítására fordítják, várhatóan az idei választásokkal összefüggésben megszervezendő eredményváró, és a karácsonyi vásár lesz az, amelyre a legtöbb pénzt költik. De erről majd az ifjúsági önkormányzat dönt következő ülésén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.