Közélet

A Kormányhivatal is kitelepül a Toros fesztiválon

A Kormányhivatal is kitelepül a Toros fesztiválon

2015. március 4., szerda
A Kormányhivatal is kitelepül a Toros fesztiválon

Negyedszer vesz részt kihelyezett ügyfélszolgálattal a Kormányhivatal a hétvégi Torosfesztiválon. A hivatal standjánál a szociális ellátások megváltozott igénylési módjáról adnak tájékoztatást 6-án, pénteken, 7-én, szombaton és 8-án, vasárnap 10 órától 16 óráig a Kormányablak ügyintézői. Emellett egy március 15-i, közös szavalásra invitálnak mindenkit.

Mint ismeretes, március 1-től már a járási hivatalok hatásköre az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, valamint a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósítása. Arról, hol és milyen módon lehet az ellátásokat igényelni és kik lehetnek rá jogosultak, részletes tájékoztatást adnak az ügyfélszolgálat munkatársai a fesztivál három napján keresztül. Ezzel együtt arra az országos akcióra is igyekeznek felhívni a figyelmet, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala indított útjára néhány nappal ezelőtt. A felhívás közös ünneplésre hívja Magyarországot március 15-én vasárnap, 15 órakor. A szervezők célja az, hogy

Petőfi Sándor

Nemzeti Dal című költeményét - éppen abban az időpontban, amikor 167 évvel ezelőtt először elhangzott a Nemzeti Múzeumnál összesereglett forradalmi tömeg előtt - az ország minél több településén minél többen szavalják el egyszerre, közösen. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat saját településén, a csoportos jelentkezéseket a kormányhivatalban illetve a járási hivatalokban gyűjtik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.