Közélet

A vért is postázni fogják a modern magkórházban + FOTÓK

A vért is postázni fogják a modern magkórházban + FOTÓK

2014. december 9., kedd
A vért is postázni fogják a modern magkórházban + FOTÓK
klinika_sajttaj07_gs

Épül a laboratóriumi mintákat és vérkészítményeket szállító modern csőposta rendszer, a magkórházba egyre több orvosszakma költözött át és zajlik a 410 ágyas újklinika felújítása. A projekt sajtótájékoztatóján elhangzott, immár hetvennégy százalékos a pénzügyi teljesítés is.

A Dél-Alföld legintegráltabb keringési központja immár egy helyen, a 265 ágyas magkórházban fogadja a pácienseket. A korai halálozást okozó betegségek több mint felét adó keringési betegségek diagnosztikáját és gyógyítását végző komplex kardiovaszkuláris centrumban új műszerekkel és a korábbinál lényegesen jobb körülmények között dolgoznak a szakemberek. A projekt sajtótájékoztatóján elhangzott, immár egy helyen, egységes rendszerben alapján zajlik a korában több szervezeti egységben, legalábbis kórházi szárnyban ellátott súlyos ritmuszavarban, koszorúér betegségben, köztük a szívinfarktusos betegek ellátása. „A mi szakmánknak erre a beruházásra nagy szüksége volt, az a széttagoltság, ami a régi pavilonrendszerű kórházépítés szellemében valósult meg, ma már rendkívül elavultnak számít, nehezíti a szakmák közötti interakciót, továbbá a korszerű diagnosztikus és kiegészítő terápiás eljárások elérhetőségét” – közölte

Ungi Imre

, az Invazív Kardiológiai Részleg vezetője. Az egyetemi docens arról tájékoztatott, hogy az általuk kezelt legsúlyosabb állapotú betegek – akik szívkatéterezésen esnek át – az osztály átköltözése révén szükség esetén az elektrofiziológiai laborok segítségét, a szívsebészet, a központi intenzív osztály és a korszerű diagnosztikus lehetőségeket is igénybe vehetik akadálymentesen. Hozzátette, a 410 ágyas, újklinikának nevezett tömb felújítása miatt a szívsebészet még az 1980-as években épült kórházban dolgozik és csak 2015 végére várható, hogy a 265 ágyas magkórházba költözhetnek. Ungi Imre arról is beszámolt, hogy a tízéves angiográfiás gépüket újra tudták cserélni a projekt keretében, így jelenleg a legmodernebb berendezés és egy ötéves képfeldolgozó áll a gyógyítás szolgálatában a két műtőben.

klinika_sajttaj04_gs

Ungi Imre portálunknak elmondta, egyetlen nap alatt költöztek át a magkórházba, délben megszűnt az ellátás az egyik épületben, s ugyanekkor elindult a magkórházban. „Erre a hirtelen akcióra azért volt szükség, mert az infarktusos betegek érkezése nem kiszámítható” – jegyezte meg. Évente átlagosan mintegy 4000 beteget látnak el, közülük 1800-2000 páciens műtéti katéteres beavatkozáson esik keresztül, míg 2000-2500 fő diagnosztikus katéterezésben, vagyis vizsgálatban részesül. „Ennek a beteglétszámnak körülbelül az egynegyede infarktus miatt kerül az osztályunkra” – részletezte az Invazív Kardiológiai Részleg vezetője.

Rövidebb várólista az ambuláns ellátásnál

A pacemaker vagy automata defibrillátor beültetését végző elektrofiziológiai labor immár tizenöt éve működik Szegeden, s mindig is úttörő szerepet vállalt ebben a szakmában a vidék legnagyobb laborjaként.

Sághy László

, az Elektrofiziológiai Labor vezetője elmondta, eddig sem folyt a gyógyító munka rossz körülmények között, de a pavilonrendszerből adódó széttagoltság bonyolította a mindennapi munkát. „Országos és bizonyos ellátások terén regionális centrumként működünk, így az új magkórházba költözésünk három tekintetben jelentett komoly előrelépést. Egyrészt az osztályos fekvőbeteg-ellátás immár európai szintű, hetekre csökkentek az ambuláns várólisták a korábbi 4-5 hónapról, továbbá a két labor révén zökkenőmentes a páciensek átvétele” – sorolta. Az egyetemi adjunktus hozzátette, az implantált készülékeket csak ők tudják leellenőrizni, ezért is jelentős a várólista csökkenése. Sághy László hangsúlyozta, a modern technológiák és körülmények csak akkor működnek jól, ha ehhez megfelelő humán erőforrás is rendelkezésre áll, ezért az elkövetkező időszak feladatának azt nevezte, hogy megtartsák a szakembergárdát.

Postázzák a mintákat és a vért

Tapasztó Sándor

projektvezető elmondta, a 410 ágyas újklinika első emeletén zajlik a felújítás október eleje óta. Januárban pedig az alagsori központi sterilizáló rekonstrukciója kezdődik. Ezt már előkészítették, kialakítottak egy ideiglenes sterilizálót. A kórtermeket is komfortosabbá teszik, minden egyes szobában vizesblokkot alakítanak ki. Tapasztó közölte, ennek a munkának a közbeszerzése zajlik jelenleg. A magkórházban bútorbeszerzés is zajlik, az orvosi szobák, pihenő és közösségi helyiségekbe várhatóan jövő év elején érkezhetnek meg az új berendezések.

klinika_sajttaj08_gs

„Jelentős fejlesztés a pneumatikus csőpostarendszer kiépítése, ami összeköti a Laboratóriumi Medicina Intézetet, a sürgősségi osztályt, a központi műtőt, a stroke osztályt és az invazív kardiológiai osztályt” – jelentette ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a zárt rendszeren keresztül vérkészítményeket, mintákat és laboreredményeket is postázni fognak a jövőben. Az európai uniós nagyprojekt összköltsége 14,5 milliárd forint, melyből már 10,8 milliárdot kifizettek, vagyis a pénzügyi teljesítés 75%-os. Emellett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja egy mintegy fél milliárdos keretre is pályázott, mely összeget a költözések és egyéb a logisztikai költségekre fordítanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.